1975. október 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

304

kaptam meg. Az előzetes határozatban ezó veit arról, hogy a lakáeópitó8 1976. óvi ütemezéséhez segitséget kell nyújtani? az óbudai gondok megoldáséhoz pedig 77-től kezdve kell se­gítséget nyújtani. Benne volt, hogy a bevezető utak, de kü­lönösen az M-3-a8 aittá bevezető ut kiépítéséhez megoldást kell találni. Benne volt, hogy az egészségügyi hálózat fej­lesztésére, de mindenekelőtt a gép- és müezerrellátotteág I fejlesztésére pótlólag pénzt kell a Főváráéi Tanáce rendel­kezésére bocsátani. Ée végül, ami remélem, hogy a végleges határozatban ie benne lesz, hogy az építésügyi miniszter ad­jon segítséget a fővárosi fejlesztési feladatok megoldására, a tervezés és az építőipari kapacitás vonatkozásában. Ez az, amit Áldor elvtársnő felvetett. Szóval összességében nagy aktivitás és egyetértés volt. Bizonyos dolgok körül viták is voltak az egészségügyi hálózattal kapcsolatos kérdésekben, a közlekedés dolgában is, amikeris a Belügyminisztérium, személy szerint Benkai András elvtárs nagyon nagy aktivitással igényelte a bevezető ut ki­fc építését? egyáltalán a budapeoti közlekedési hálózat gyorsabb ütemü fejlesztését^ A Minisztertanács ülése óta folytattunk már egy beszélgetést Huszár elvtá resaltabhaaxaxxftgylMa* va­lami pénzt fogunk kapni a gép- éa műszerellátottság javitó- sóra? hegy aannyit nea tudom. Valószínűleg több forrásból azadnék össze, részben minisztériumi, részben központi ala­pokból. Talán még nekünk is meg kell aajd vizsgálnunk saját pénzügyi eszközeinket? hogy nea tudnánk-e valamit átcsopor­tosítani. | rá rá 1 ' «MBB*aaaH- 122 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom