1975. június 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

4

r b. Végül tájékoztatásul azt szeretném bejelenteni, hogy Csehikné elvtársnő utódjául tegnap a kerületi tanács dr. Bernáth elvtársat, a kerületi tanács eddigi elnökhelyettesét vá­lasztotta meg elnökének. Bernáth elvtárs 17 éve dolgozik a kerü­letben, egy ideig titkár volt, azután lett elnökhelyettes. Egyszer tartósan, 2 évig helyettesítette Csehikné elvtársnőt, amikor párt­főiskolán volt. Eléggé egyértelmű volt, hogy őt koll megválasztani, szakmai-politikai műveltsége megvan, szeretik a kerületben, becsü­lik munkáját. Mozgékony, dinamikus ember, ugy vettem ki tegnap, hogy nagy örömmel választottál: meg a kerületi tanács tagjai. Helyettesnek viszont nőt vittünk be, hogy ne csökkenjen a vezetői funkcióban lévő nők aránya. Dr. Dankó Lászlé- nét választották meg, aki tulajdonképpen majdnem 25 éve pártmunkás, nagyon régen az V. kerületben. Legutóbb a kerületi Pártbizottság j mellett működő esti egyetem igazgatója volt és ebből a funkciójá­ból került ide. 0 is elég mozgékony, dinamikus asszonyka, aki biz­tos, hogy jól el fogja látni feladatát. Tanácsi tapasztalata tulaj­donképpen nincs, valamennyire ismeri a tanácsi munkát, de nagyon korrektül ott mindenki a legmesszebbmenő támogatást Ígérte neki. Ezt szerettem volna az elvtársaknak bejelenteni, mielőtt a kommunis­ta frakcióra, majd a tanácsülésre megyünX. Nem tudom, van-e valaki­nek kéivéae, észrevétele? /Nincs./ t Farkasi nsz ky Lajos: Legteljesebb az egyetértés. k L----------------------J I

Next

/
Oldalképek
Tartalom