1975. május 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

469

hiányosságok. Ez most már politikai kérdéssé is válik, a kerü­leti tanácsoknak intenzivebben kellene foglal icozniok azzal a kérdéssel, hogy a laké szövetkezetek időben megalakuljanak, ne álljanak üresen a lakások, ne .Örtrtnjék meg az, hogy jogta­lan beköltözések komoly problémákat okozzanak az elkövetkező időben is. A lakásépités terén fenn kivánjuk tartani az árat, valamint az Ütemezést, de elsősorban az árat. Két különböző árral ál­lunk szemben. A FÖBEK kimutatása szerint 7 ,o-k 1 emelkedtek a lakásépitési cöltsé ek# Ebben az anyagban 5 % szerepel. Való­színűleg a kettő között van valahol az igazság, ue neui tuciora, hog:. mennyi az áremelkedés. Volt állásfoglalás arra vonatkozó­lag, hogy csak 2 ,,-ra emelkedhetnek oz árak, tehát mi az, arait áthárítottak ugy, hogy erre a kormány vagy felsőbb fokú hatá­rozat nem volt. A tömegközlekedési eszközök kiha ználts'gi fokánál azt monuja az anyag, hegy javult a közlekedés. Nem vonom kétségbe, ue nem hiszem, hogy a helyzetet ilyen pozitiven értékelhet­nénk. A csúcsforgalomban bizonyos nagyon sok probléma van, ugy hiszem, hogy helyes lenne az a megfogalmazás, amelyet; az 1974. évi terv tárgyalásánál a Tanács is alkalmazott, hogy ne romolják a törne, .közlekedés áixüp0ta, mert hiszen nagyon 9 nagy selejtezéssel fog kellenni végrehajtani a fiiadatokat az eszközök egy részének elhasználódása miatt. U3 £----------------------------------------------------------------------------------------j- 9/o - 10 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom