1975. április 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

242

I majd a II. félév közepe tóján adjunk egy részletes ellemzóst, amely már az V. ötéves terv véglegesítő munkálataihoz is se­gítséget ad. A PM ezzel ellentéte* állásponton volt, ós további bő­vítést kívánt. i.i ugy gondoltuk, hogy mivel az OT ebben a vonathozásban autentikusába nekünk, az ő álláspontját kell >1 fogadnunk, első­sorban az ő asztalához tartozik eZ a kérdés - elnézést c kife­jezésért • Az olyan sommásába értékedében, amilyent Csehikné elv- társnő említett, tulajdonképpen az vezetett bennünket, iiogy azokon a területeken próbáltunk valami jelzést beletenni, a,Mo­lyokén mór most is nagyobb megalapozottsággal rendelkezünk, ahol pedzg problémák vannak, felhívjuk rá a figyelmet. Ezért van szó elsősorban a lakásépítésről, ahol bizonyos koncentrálással inég leiiet valamit tenni. Az állami' díjra nézve Kelemen elvtárs már választ adott. Elnök : Arra nézve nem tettek fel kórdóst. Hiba egy lakásban az is, ha a műszaki' átvételnél egy kilincs a kézben* marad, vagy egy szegélyért Hiányzik, Az már a hibajegyzékbe kerül. Csehik Ferencné: Azért elég sok komplikációt je­lent. Műszakilag átveszik a lakást, de még egy félévig nem le­het beköltözni, ez azért nagyon nagy pktax probléma. dr• B e c k Béla : Az iparkilelepitósi alappal kapcso­latban a 18 exjsxx millió it hibás adat, korrigálni fogjuk• Me ­L fifi rtj ■bmmmhhto- 22 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom