1975. április 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

184

r területen kivüli ágyak igénylésében a kerületi ós a fűvárosi ta­nácsi kórházak között. Nem mond ez ellent annak, hogy időnként nem mindig kellően indokoltak az igények. Utalunk is jelentésünk­ben arra, hogy az igazgatók egy része nem kellően ellenőrzi és bírálja felül a területen kivüli igényeket. Ettől függetlenül az igények aránya nem különbözik lényegesen a fővárosi és a kerüle­ti kórházakban. Ami a Társadombiztositási Igazgatóságot illeti, nem be­széltük még meg a kérdést az uj vezetéssel. (Január 1. óta ti. uj igazgatója van a Budapesti Társadalombiztosítási Igazgatóságnak, Miklós elvtárs nyugdíjba ment cs az egész*vezető garnitúra vál­tozott. Nem akartunk ebben az ügyben összeülni az uj vezetéssel addig, amig nincs egy kis áttekintése az ügyekről. Várni kell még a tisztázásra. Elnök : Ui kór szót? dr. F o r j á n Gyula: A határozati javaslatok 2-3-4./ pontját nem tartom szükségesnek. 4 Az 5. pontra nézve viszont javasolom, hogy ne írjuk azt, iiogy fel kell kérni, hanem bizza meg a Vü arkasinszky elv- társat, hogy tárgyaljon a minisztérium vezetőivel. dr. Radinszky József: A jelentés valóban tük- rözi a helyzetet, van azonban egy-két olyan dolog, amely nehezí­ti a kérdést az igazgatói ágyak esetében. Általában ugy néz ki, hogy 6o-3o %-ban használódnak ki az igazgatói ágyak. Az elmúlt időszakban azonban többször történtek kerületi, illetőleg terü­leti átcsoportosítások. Ebből adódik, hogy a pillanatnyilag más sávhoz tartozó betegeket koráboan X osztály látta el. Elsősorban I -------------------------------------------------------------------------------------------------------£_)- 57 ­i

Next

/
Oldalképek
Tartalom