1975. március 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
276
- 61 Meg kell mondani, hogy mit terveztünk és mi valósult meg belőle, ós van egy nagyfokú javulás a kenyér minőségében. Az idén készen lesz a Százados utx kenyérgyár rekonstrukciója. Szóval vannak részek, amelyek túl terjedelmesen vannak megfogalmazva, más dolgok meg valamelyest elsikkadnak. Lgyóra lo percnél ne nagyon legyen hosszabb. dr. Békési László: 20 oldal egy óra. Elnök : Majd gyorsan beszélek. Igaz, hogy közben is eszébe jut az embernek valami, Kb. 22-24 oldal lehet. Faj kos Aladárné dr.: A munka további vonatkozásaira szeretnék javaslatot tenni, és kérni dolgokat. Az általános részekre, nem kimondottan egy-egy szakterületre javasoljuk átdolgozni, rövidíteni stb. Az ügyviteli részt ón megpróbálom majd röviden, tömören belefogalmazni. Tudatosan nem került részletesen kifejtésre, hogy volt már napirenden. A vezetőin is szóba került mór, hogy rövidebben. Ezt magam fogom megcsinálni. tt Ami pedig az elnökhelyettes elvtórsakra tartozik, arranézve javasolon, hogy Nagy elvtárs biztosítsa, hogy ennek a napirendi pontnak a jegyzőkönyve ma 5 óráig elkészüljön, kapják meg az elvtársak, és holnap, meg pénteken egyeztessük a szakmai vonatkozásokat. Én megkeresném az elvtársakat, mert pénteken 4-re készen kell lenni. Nagy elvtársék szombaton be kell hogy írják. Vasárnap-hét fő-kKrfii kiesik és 1-én kézbesíteni kell a tanácsülési anyagokat. Elnök : Ezt nem kell kózbe/siteni, csak nekem / ib k ~ _l ^"T ' 1 "T T —■ • 1 ’ 1 “ —"mmmmm- m