1975. március 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

448

létükkel kapcsolatos cikkekről mielőbb tudomást szerezze­nek. A biráló cikkeket, az olvasók panaszos leveleit többnyire haladéktalanul megvizsgálják, ha kell a felvetett ügyben in­tézkednek s erről a szerkesztőséget levélben értesítik. A tanácsi munka területén a kongresszusi munkaverseny ered­ni ényeiről és a felszabadulás 30. évfordulója tiszteletére tett felajánlásokról, a fővárosi munkaakciókról i3 rendszeres tájékoztatást adtak a hirközlő szervek. Budapest felszabadulá­sának 30. évfordulója alkalmából 1974-ben a Magyar Újságírók Or­szágos Szövetségével közösen sajtópályázatot hirdettünk a főváros és lakói életében a felszabadulás óta végbement változás, fejlődés bemutatására. A pályázat eredményesnek bizonyult s a beérkezett 12 pályázó közül a feiráló bizottság hetet díjazott. /A pálya­dijak összege 20.000 Ft. volt/ Ez a hét újságíró évek óta rendszeresen foglalkozik a főváros életének egy-egy részterü­letével, ezt a beküldött cikkek is jól tükrözték. A sajté, a rádió Ó3 a televízió januárban és februárban, majd az ünnep hetében méltó módon, bőségesen és sokoldalúan foglalkozott a főváros felszabadulásának 30. évfordulójával, a három évtized­del ezelőtti történelmi eseményekkel, Budapest 30 év alatt elért fejlődésével. Mintegy tiz külföldi tudósitó kért interjút, ill. cikket az évforduló alkalmából, mindenekelőtt Szépvölgyi Zoltán tanácselnök elvtárstól 3 a Fővárosi Tanács több vezetőjétől. A Sajtócsoport - korábbi, hasonló tapasztalatok hiányában nem tudott elég gyorsan és zökkenőmentesen eleget tenni az interjú, ill. cikket kérő tudósítók kérésének. Nem volt ismert, milyen igények jelentkeznek a 30. évforduló előtt, de végülis minden kérésnek eleget tudtunk tenni 3 a megadott kérdések alapján a megszabott terjedelemben elkészültek az ünnepi cikkek, inter- júkj cpyMi CtvL ú, A Budapestre akkreditált külföldi tudósítók a központilag készitett tájékoztató alapján írták beszámolóikat a budapesti ünnepségekről, a főváros 30 éves fejlődéséről. < tó | | ----------------------------------- I

Next

/
Oldalképek
Tartalom