1975. február 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
373
r ... Me/-.h.Lvott: Aradi Lajos, a KPM részéről. Előadó kéri, hogy a VB engedélyezze a Tésztagyár területének igénybevételét, valamint azt, hogy a beruházási program készítésével párhuzamosan a kiviteli terveket is megrendelhessék. Kérdést tettek Bel: Kelemen Lajos, dr. Reischl Antal, és elnök. Eléadónak a kérdésekre adott válasza után hozzászólói:: Kelemen Lajos, dr. Reischl Antal és Aradi Lajos. Kelemen Lajos egyetért azzal, hogy a Hungária-kőrut korszerűsítését az V. ötéves tervben el kell kezdeni. A kiviteli tervek elkészítéséhez az engedély megadását nem javasolja. Dr. Reischl Antal az előterjesztésben foglaltakkal egyetért. Véleménye szerint a tervezéshez és a későbbi megvalósításhoz valamilyen formában biztosítani kell Buda további kerületeinek bekapcsolását is. Aradi La.ioo az előterjesztésben foglaltakkal a minisztérium egyetért. A Ilungária-kőruti tömegközlekedés kialakítására vonatkozó vizsgálatot igyekeznek meggyorsítani és amint az adatok rendelkezésre állnak, azt megküldik a Közlekedési Főigazgatóságnak. Elnök javasolja, hogy a VB az előterjesztést 03 az 1./ határozati javaslatot fogadja el. A 2./ határozati javaslat helyett a következőket javasolja elfogadásra: A Közlekedési Főigazgatóság a Hungária-kőrut végleges tömegközlekedési koncepcióját alakítsa ki és ennek alapján az Ajtósi Dürer-sor és a Kerepesi-ut • • . • « ff közötti első szakasz beruházási programjavaslatát készítsék el úgy, hogy a költségvetést 1972-e3 és folyó évi árszinten is mutassák be. Foglaljon állást a VB úgy, hogy a beruházási program készítése so- ^ rán a jelen előterjesztésben feltüntetett költségeket nem lehet túllépni, továbbá, hogy az utfelujitási alapból erre a célra fordítható összegről csak az V. ötéves tervben rendelkezésre álló utfelujitási keret ismeretében dönt. Engedélyezze a VB a Tésztagyár igény- bevételét azzal, hogy az épületet szükség szerint felvonulási célra fel kell használni. Végül utasítsa a VB~$ a Közlekedési, valamint a Közmű- és Mélyépitési Főigazgatóság vezetőjét, hogy a beru/\ —i el Íz-----------------£