1975. február 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

259

^ - — II l I II ■ 1 11 ' "—­r ez a beruházás jelentős mértékben befolyásolja a főváros ellá­tásának biztonságát, ezért megítélésem szerint mindenféleképpen indokolt és szükséges a mi részünkről segítséget nyújtani a mel­lett, hogy természetesen helyes, hogy a SzÖVOSz-tól is kérnek ehhez támogatást, talán anyagi támogatást is, de véleményem sze­rint inkább erkölcsi támogatás kellene az építőipar felé indo­kéit segitségkérés vonatkozásában. Ugyancsak helyesnek és indokoltnak tartom azt, amit Tatai elvtárs átküldött levelében ir, miután nem tud a VB­ülé3en részt venni, kéri, hogy a hálózatfejlesztés területén az uj lakótelepeken is vegye jobban figyelembe a VB a vállalat há­lózatfejlesztésének az igényeit. Tehát azt hiszem, hogy ezeket helyes a mi részünkről figyelembe venni 03 ehhez a megfelelő tá­mogatást megadni. A magam részéről is egyetértek azzal, hogy a VB ismerje el azt a hallatlan jelentős munkát, amit a vállalat a főváros lakossága zöldség-gyümölcs ellátása terén kifejtett azzal a megjegyzéssel, arait tulgpionképpen elmondtam, hogy tovább kell lépni, erősíteni és folytatni kell azt az üzletpolitikai munkát, amit megkezdett a vállalat. K u c z m a n János: Szeretném egy pár szóban én is elmondani véleményemet. Az alapellátással kapcsolatban, főleg a peremkerületekben meg kell állapítani, hogy az utóbbi idő­ben örvendetes javulás mutatkozik. Főleg a termelőszövetkezetek | [ . ‘ , lf) Íz _i I

Next

/
Oldalképek
Tartalom