1975. február 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

254

p—- 5/a ­járás következtében a tárolási veszteségek nagyobbak, mint a többévi átlag, üe ezt figyelembe véve is biztosítani tudjuk a | megfelelő ellátást. dr. Kovács Gyula: Tisztelt Végrehajtó Bizottsági Kiegészítésül szeretném ismertetni a tárolási számokat január végéről. A január végi állapot szerint az elmúlt óv 4 ezer va­gonjával szemben, jelenleg 5 és félezer burgonya, zöldség és gyümölcs áll a főváros rendelkezésére. A burgonyát azonban kü­lön kell kezelni, hiszen ismeretes, hogy az 1972. évi rossz termés miatt jelentős mennyiségeket kellett behoznunk és a be­hozatalnak értelemszerüleg nagyobb hányada esett tavaszra, va­gyis megközilitőleg sem a tárolt készlet biztosította az el­látást. Tulajdonképpen ugyanezt lehet elmondani ebben az évben ' is. Pillanatnyilag 9oo vagonnal több burgonya van ugyan, de az érvényes szerződés szerint még további burgonya behozata­lára kerül sor. Olyan kritikus cikkekből azonban, mint ami­lyen a hagyma is, jelenleg háromszoros készlettel rendelke­zünk. Közismert az is, hogy milyen gondjaink voltak az elmúlt tavasszal a petrezselyemmel. Az intézkedések hatására most négyszeres mennyiségünk van belőle, és a nagyságrendet tekint­ve ugyanezeket a tételeket lehetne még elmondani a zellerről, a karalábéról, a fejeskáposztáról is. Gyakorlatilag tehát a burgonya kivételével teljesen fedezi a tárolt mennyiség a szük­ségletet. Burgonyából az importkötések és a tavaszi beérke­zések egószitik ki a tárolt készleteket. E 1 n ö k : Ki kiván a beszámolóhoz hozzászólni? p­------------- _J ' ■» —»• ■» '' ' 00

Next

/
Oldalképek
Tartalom