1974. december 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
319
* f ' -ra-------------------------I 1 " <u i- 8 I A kiegészitő jelentés felvetései alapján ebben az évben bárom szakigazgatási szervet számoltattak be a kerületi tanács előtt. fe VII. kerületben a batésági munka színvonalának további javítása érdekében a titkárságon belül külün batóságfclügyeloti csoportot hoztak létre. fe. IX. kerületben a tanácstagok tanácsülési részvételének megjavítása érdekében a tanács elnöke és a vb. titkára csoportos beszélgetésre hivta Össze a többször távolmaradó tanácstagokat. . XI. kerületben a bérrendezés lehetőségeit is felhasználva 1974. julius l-től 8 minőségi cserét hajtottak végre a.z apparátusban. Ebből kettő osztályvezető, négy dolgozót pedig magasabb képesítésűvel cseréltek ki. Négy új álláshelyet is létesítettek. Ezek közül hármat egyetemi, illetve főiskolai végzettségűvel töltöttek ho. 1975 év végéig még 14 minőségi cserét terveznek. Végrehajtó Bizottság által hozott határozatok és ajánlások végrehajtását, illetve megvalósítását a. többi kerül ti vógre- bajtó bizottság is megkezdte. Tekintettel arra, hogy azok ér- vónyesüléoc csak hosszabb időszak alapján, tendencia-szerüen lehetséges, a beszámoltatások hatékonyságának részletes vizsgálata a jelenlegi tanácsi ciklus befejeződése után, valamennyi kerület beszámoltatása után indokolt. H ji _t_ á r_o z a_ _t _i_ j_ a_ v_ _a__s_ 1_ o_ A Végrehajtó Bizottság 1. a kerületi végrehajtó bizottságok 1973-74 évi beszámoltatásának tapasztalatairól, a Végrehajtó Bizottság határozatainak ós állásfoglalásainak hatékonyságáról szóló jelentést elfogadja; ■ fl 1 I I _____________________________________________________________________ -I