1974. december 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
481
- 86 Ha egy épületet felújítanak, és kiderül, hogy 3o lakásból csak lo-ben kell kicserélni a parkettet, akkor csak lo-ben cseréljék ki, a többit gyalulják fel ós kenjék be Vilmpállal, ue ne csinálják azt a pazarlást, amely most folyik ezen a területen. Példaképpen mondottén el ezeket arra, hogy ilyen értelemben konkrétabbá lehetne tenni ezt az anyagot, ós amit központilag fontosnak és szükségesnek tartjuk, azt beleve/hgtjük, mert azok nagy kérdések, és lehet, hogy kisebb dolgok maradnak, amelyeket azután a fó ősz tály oknak kell megvalüsitaniolc. Nem kisebb persze az sem, hogy a beruházásokat minden szinten koncentráltan kell megvalósítani. Nem tudom, hogy volt-e szó róla az előző napirendek tárgyalása során. Nem es tükröződik as 1975. évi terv néhány előiránj^zatából. A következő dolog, amit már Varga elvtárs is emlitett, hogy pontosítani kell ezt az anyagot. Egy csomó helyen pontatlan, félreérthető, nem világos, és csak bonyodalmak származhatnak belőle. A 2. oldalon pl. odaírják, hogy ki kell alakita► ni a tervezésnek^ a finanszírozásnak olyan rendszerét stb. Csak éppen nincs odairva, hogy kinek kell kialakítani. Alaxai Lászlóné: A határozati javaslatban benne van, hogy a Pénzügyi Főosztálynak. 16. oldal 7./ pont. E 1 n Ö k : Az nem az. Ott valami má3 dolog van. Itt a tervezési és t a finanszírozási rendszerről van sző, ott meg valami feladatarányos pénzellátásról. Akkor tessék úgy me^bgal- masni. Többféleképpen lehet értelmezni a 7./ pontot, tá) i I í ' | i mm ■iiiiiii