1974. december 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

560

1 A felsői olt típushibák előrelátó kiküszöbölése általában nem jelen­ti a kivitelezésnek som drágulását, sem szükségtelen elhúzódását. Ahol költségesebb munkák merülnek fel, mint pl. a homlokzati architek­túrák visszaállítása, ott a városkép esztétikai jelentősége eléggé indokolja ezt. E téren a feladatok jobb ellátása érdekében az első­fokú hatóságnak jelentős szakmai ós épitéspolitikai támogatást kell nyújtanunk. Időszerűvé teszi ezt az is, hogy a műemlékvédelmi szemlélet fejlődé­se során Európaszertc előtérbe került a legutóbbi idők épitészeti al­kotásainak védelme. A Budapesti Mliomlékfelügyelőség és az Országos Műemléki Felügyelőség is elvégezte azt az állományfelmérési munkát, amelynek a védetté nyilvánítási folyamatot meg koll előznie. A gyűj­tőmunka eredménye egy viszonylag terjedelmes, a budapesti épitészeti kultúrához viszonyítva azonban még korántsem teljes jegyzék lett, /l.melléklet/ melyből a Budapesti Müemlékfelügyelőség és a főváros egyéb szakigazgatási szerveinek javaslata alapján a Magyar Tudományos Akadémia Építészettörténeti és Elméleti Bizottsága véleményezi ós értékeli a műemléki védettségre feltörjesztendőket. Törvényes műemléki védettség alá a jegyzékbe foglalt épületeknek természetesen csak egy része kerülhet. Felhasználható azonban ez a jegyzék a budapesti város- és utcakép, az épitészeti kultúra haté­konyabb és szervezett védelmére is. Szükséges továbbá a városrész rekonstrukciók során elkerülhetetlen épületbontások miatt is, hogy kellő dokumentálás nélkül ne semmisüljenek mog városépítészeti múltúnk emlékei. A kerületi Műszaki Osztályok ennek segítségével az épitési engedélyezési eljárás során biztonsággal állapíthatják meg, hogy mely i f. épületek, ill. épitési ügyek esetében kell az egyébként elsőfokú ha­táskörbe tartozó munkálatok elbírálásánál műemlék-szakhatósági véle­ményezést is figyelembe vonni. A jelen jegyzék képezhetné az első lépést, és fokozatosan bővítve távlatban kiterjedhetne a teljes, épí­tészetileg értékes, de törvényes műemléki védettség alatt nem álló épületállományra. Mind az épitészeti értékek számbavétele, mind pedig azokat érintő munkálatok rendszeres szakvéleményezése előkészíthető, illetve megoldható a Budapesti Müemlékfelügyelőség közreműködésével. I n L------------------------------------------------------------------------------------------------------ J -

Next

/
Oldalképek
Tartalom