1974. november 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

358

a felénél /822/ amiatt indokolt, mert a tulaj­doni hányad nem érte el az egy uelelc nagy­• sárgát éo nem társasházzal /t -rsasüdülővel/ be­építhet ő övezetben van/ A másik felénél főleg épitési tilalom, elidegenitési tilalom, kisa­játítás és más műszaki indok áll fent .’<Az ilyen tulajdoni hányadra ugyanis az értékesitési köte­lezettség - sem teleknél, sem lakásnál - nem vonatkozik.^ ae./A kerületi tanács vb-ok által történt kiválasz­tások ellen eddig 48 fellebbezés érkezett /kö­zel 17 %-os arány/, főleg olyan indokkal, hogy a tulajdonos lakóépületét kiszolgáló mellék- épület, épitmény /kút, szennyvizderitő/ áll az értékesítésre kijelölt - iinálló helyrajzi szá- ;iu, ill. e jogszabály fogalmai szerint önálló teleknek minősülő - ingatlanon. Ezeket a fel­lebbezéseket előkészítés után a t. Végrehajtó ! Bizottság elé fogjuk döntés céljából terjesz­t eni. b./ különösen szorgalmaztuk, hogy a k őrületek soronlcivül és folyamatosan - ne a rendezés végén - Intézkedje­nek a budapesti tulajdonosok vidéken /elsősorban a Balaton, Dunakanyar, velencei tó mellett/ lévő több­lettelkeinek az ingatlan fekvése szerint illetékes , tanácsi szervhez történő átjelentés iránt, ahol az értékesítés történik. Ez a tevékenység az év első felében még vontatottan haladt, utóbbi időben e mun­kafolyamat meggyorsult, eddig 1.042 átjelentés tör­tént. A rendezésre váró tételeknél a kerületi igaz­gatási osztályoknak az átjelentések meggyorsításá­ra, soron kivüli intézésére kell törekedniük, hogy a vidéki tanácsszervek munkáját a késedelem ne gá­tolja. í I ' tt---------------------------------------------------------------------------------------------------I ir i i - 12 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom