1974. november 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
243
ll \ ff- 73 \ litásra. Egyébként tájékoztatásul bejelentem, hogy a témát leveszik most a Központi bizottság Gazdaságpolitikai Bizottságának napirendjérol is, ugyanis oda is be kellett volna terjeszteni, Lázár elvtárs és én vagyunk ennek a felelősei, •- Valoszinüleg az első negyedévben visszük oda. A Budapesti Pártbizottság sem tárgyalja most az anyagot, hanem csak később. Egyetért ezzel a Végrehajtóbizottság? /Igen!/ ff * Köszönöm. Akkor levegyük a napirendről? /Igen!/ F a j k o s Aladárné dr. : Tisztelt Végrehajtóbizottság! Jogszabály alapján egy előterjesztést javasolok felvenni a következő végrehajtó bizottsági ülésre. Idén junius 30-án * egy munkaügyi miniszteri rendelet jelent meg arról, hogy a munkaügyi döntőbizottságok akadálytalan működésének elősegítése céljából fővárosi szintű bizottságot k.= ll létrehozni, amely a vállal-ti és az intézményi tevékenységet lesz hivatva 'V \ elvileg befolyásolni. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságé> % nek és a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának kell megalfcot- niok ezt a bizottságot a miniszteri rendelet alapján. Szegedi * elvtárs tájékoztatott engem arról, hogy a Szakszervezetek Budapesti Tanácsánál az élőké szüle te k befejeződtek. Ide tehát ft * J egy nagyon rövid elvi indokolást hoznánk, mellékelnénk a kö■ ’* rülbelül 33 elvtárs nevét és pillanatnyi beosztását. Döntő többségükben szakszervezeti aktivák, különböző funkcionáriusig sok. A Szakszervezetek Budapesti Tanácsa előzetesen a maga részét előkészítette, most szükséges lenne a Fővárosi xanécs Végrehajtó Bizottségának oldaláról való elfogadésa, jóvéha( gyása ág azután ennek alapján a megbizó levelek kiadása. E 1 n ö k: De valamit halljunk arról, hogy mi lesz a bizottí b ot U-------------------|