1974. október 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
410
I tó* Többet fogunk épiteni, mint ebben az ötéves tervben, csak nem annyival, mibt ahogy elgondoltuk. Én a következő határozati pontokat szeretném elfogadásra ajánlani, szemben azzal, ami le van irva: Javasolom, hogy fogadjuk el az b± 1. pontot. A 2. pontot illetőleg: Ha valaki ezt az anyagot elolvassa, teljesen világos előtte,hogy itt valami nem stimmel, mert a 3. oldalon az van leirva,hogy 425 lakást szanáltak a fő közlekedési ut miatt. A 425 lakásnak a bruttó épitési költsége pedig lakásonként 440 ezer forinttal számolva, 187 millió forint és nem 28 millió. Törvénytelen is igy elfogadni. Érvényes előirások van - ' nak arról,hogy ahány lakást lebontottak a fő közlekedési ut miatt, annyival meg kell terhelni az illető ágazatot és nem a lakásT célcsoportot. Ez azért nem mindegy, mert a lakáscélcsoportban végül 150 millióval kevesebb pénzünk lesz, és annyival több lesz a közlekedési ágazatnak. Ezért csak azt tudom ajánlani elfogadási ra,hogy az E-5-ös fő közlekedési ut, valamint a Dózsa György ut korszerüsitése miatt felmerülő szanálási költségeket bruttó áron számolva, a közlekedési ágazat fejlesztési pénzeszközeibe!: kell tt fedezni a negyedik, illetőleg az ötödik ötéves terv időszakában. Ezt a szöveget ajánlom elfogadásra,és nem a 28 millióról szólót. És nem X®425 lakás, hanem csak 186! Az elvtársaknak azt a feladatot adtuk a vezetői értekezleten, hogy döntsék el, hány lakás terheli az ágazatot. Hajszálpontosan ki lehet számítani. Tudjuk, hogyan kellett szélesíteni az utat, attól hány méterre kell lenni a járdának, stb. Nagyon precizen ki yllehet rí számitani. Ne törődjünk vele, hogy hány lakás. Ha 80 lakás, akkor I I I 86. 9 t . 5 l