1974. október 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
247
A VB-határozat értelmééun a bizottság lát rájött. A űizottság elnöke: a tanácsolnök-lio- lyetteso, tagjai: az MSzMP Budapest:'. Bízott- saga sajtó alosztály vezetője, a Budapesti Helytörténeti Bizottság elnöke, valamint a * VB. Külügyi és Sajtó önálló Osztályának vezetője . A Magyar Újságírók Országos Szövetsége a pályázat lezárása után /1975, január lü./jolőli ki képviselőjét; valamelyik lop főmunketársát, hogy no zárja ki az illetőt a pályázók közül. A VB. 1974. augusztus 7.-_ ülésén tárgyalta a VB-határozatok végrehaj tásó ról szóló jelentést. Enne!; során hozott 337/1974.sz. határozatában ismételten utasitotta oz Egészségügyi Főosztály vezetőjét, gondoskodjék a Tétényi úti kórház régi épületében felszabaduló helyiségekben 44 ágy elhelyezéséről• Határidő : november 1, Felelős : dr.Bartha Ferenc Az Egészségügyi Főosztály a VQ-határozata alapján szop tömber hó 13.-én levélben kereste mog a Tétényi úti kórház igazgató főorvosát az előirt 44 ágy elhelyezése tárgyában. A Főosztály jelentésében egyidejűleg megemlíti , hogy a régi épületben 44 ágv fejlesztés- > hoz szükséges alaptorüict esek a 248 agyas pavilon megépülése, illetve a kórház céljára történő üzembohelyozóso után szabódul fel. /lo!l/.2/l974.sz. VG-határozat/ ! fi I—-----------id I ff-• 28 -