1974. október 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

928

ir ■ i Körtéből a tavalyi rekordterméshez viszonyítva szerényebb kinálat várható. Almából mennyiségileg valamivel kisebb terméssel számolnak, mint tavaly, mivel a szeszélyes időjárás egyes területeken kárt oko­zott. Az előirányzott felvásárlás várható hatékonysága jobb lesz a tavalyinai, ezért igen bőséges kínálattal számolhatunk a követ­kező hónapokban. Az előzőek ismeretiben és a korábbi évek tapasztalati számai, va­lamint a rendelkezésünkre álló állami ártámogatás keretösszeg alapján a főváros lakosságának téli - kora tavaszi ellátásához a téli tárolást az alábbiak szerint szerveztük meg: Burgonyából 4.010 vg Hagymából 465 vg Zöldségfélékből 1.500 vg Almából 1.660 vg betárolására adtunk tárolási megbizást a korábbi években is közreműködő szerveknek. A legnagyobb feladatot a ZÖLDÉRT Vállalat kapja, mely az évek so­rán szerzett tapasztalatai és felkészültsége révén erre a legalkal­masabb kereskedelmi szerv. Elfogadtuk továbbá a TÁSZI, a TÁV, a Pest megyei MÉK, a "Duna" Tsz, valamint a Dél-Budai ÁFÉSZ jelent- kezését és a tavalyi teljesítésükhöz hasonló arányban adtunk szá­mukra tárolási megbizást. A szervezett felkészülés mellett a szabadpiaci felhozatal kereté­ben az egyéni termelők, a termelőszövetkezetek és a magánkereske­dők részérói összesen mintegy további 800 vg burgonya, 200 vg hagy- ► ma, 800 vg zöldség ós 7-800 vg alma forgalomba hozatala várható, úgy mint az a megelőző években volt. Dé1igyümölesből a kellő kinálat biztosítására a DÉLKER Vállalat a szükséges intézkedéseket megtette. Citromból különböző termelő or­szágokkal kötöttek szállítási megállapodást, ami biztosítja, hogy a folyamatos beérkezés zavartalan lesz. A IV. negyedévre a főváros­ba kb. 300 vg citrom érkezik, ami a folyamatos, igény szerinti el­látás biztosítására elegendő. ft] I--------------------------------------------------------- I

Next

/
Oldalképek
Tartalom