1974. október 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
458
r , i i- 2 A beruházást a BFLSZ megbízásából a SZÖVTERV készítette elő és tervezte meg műszakilag. A gazdasági előkészítést a ELLSZ végezte el a SZÖVTERV közreműködésével, letárgyalva az összes érintettekkel, igy a fővárossal is, még a beruházási program szintjén. A Földmérő és Talajvizsgáló Vállalatot /FTI/ az előkészítés stádiumában nem keresték ugyan meg, azonban részletekre is terjedő beruházási program és ezen belül általános talajmechanikai szak- vélemény készült, helyszini bejárás, beruházási program egyeztetés volt, stb. amit a BFLSZ, ill. a SZÖVTERV, mint tervező bonyolított 1971.tavaszán. Például 1971.március 2-án helyszini bejárás volt, minden érintett meghívásával, ahol már - a főváros részéről - akkor felmerült az esetleges óvóhelyek, földalatti raktárak miatt a bejárásra meghívott, de ott meg nem jelent Honvédelmi Minisztérium írásbeli megkeresése. A HM idevonatkozó nemleges nyilatkozatának másolatát mellékletben csatoljuk. A kötelező talajmechanikai vizsgálatot, elemzést és fúrásokat a beruházási program keretében 1971.junius 7-én a SZÖVTERV készítette el és dokumentálta a BFLSZ megbízásából, éspedig az l.-ll. Í és a 12.-14. jelű épületekre egyaránt. A program megítéléséhez konkrétan 28 db. 6 méter mély feltárás /fúrás/ készült, mindenütt átlós irányban az épületek egy-egy sarkánál. Mellékeljük bizonyítékul a talajmechanikai vizsgálat átnézeti helyszinrajzát. Miután pl. az 1.-5. jelű épületek fogazottan telepített egymással érintkező pontházakból állanak, a leendő épületsor mindkét oldalára 5-5 fúrási hely jutott, egymástól 20-22 méter távolságban. /idő a holyszinraj zon a 17.-26.sz. fúrási helyek vonatkoznak./ Hasonló a helyzet a többi épületeknél is a program szintjén. Miután kohóhab salak r^jblokkojs négy emeletes, alápincézetlen, tipus konckaházak épitéaét tervezték, a beruházási program műszaki leírásából idézve: "Síkalapozás készül a homok éo agyag fal I------ I