1974. szeptember 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
253
r föBHHHHHSMKtefe1 f - 93 bőnek persze megvan az a joga, hogy időben szóljon, ha valamit nem lehet megfelelő módon és az előirt határidőre teljesíteni, de akkor időben kell szólni. Javasolom, hogy hívjuk fel ennek a három főosztály, ak a figyelmét, hogy maradéktalanul teljesítsék azt, amit leirtunk és ne értelmezzék a saját szakállukra, ahogy nekik tetszik. Egészen világosan, egyértelműen előírásra kerültek feladatok, azokat teljesítse a városrendezési, pénzügyi, lakásügyi főosztály. Javasolom, hogy Kelemen és Kőmives, valamint Giltner elvtárs hivja fel az osztályok vezetőinek figyelmét és két hónapon belül erre vonatkozolag adjanak be Írásbeli jelentést a Szervezési főosztálynak, hogyan teljesítették a rendelkezést. Még egy megjegyzésem van, mert úgy látszik, hogy itt valami félreértés lehet. A 14. oldalon a pedagógus lakáskerettel B kapcsolatban valamilyen határozatról van szó, de senki sem bízta meg a Művelődésügyi Főosztály vezetőjét arra, hogy elmenjen a Budapesti Pártbizottságtól megkérdezni, hogy a pedagógus lakáskeret fenntartására szükség van-e az V. ötéves tervben vagy sem. Ilyesmire senki sem hatalmazta fel Mezei elv társat, ezt senki tőle nem kérte. Kérem, hogy Bielek elvtárs szedje elő ezt a határozatot. Egy ilyen lépéshez végrehaj bóbizottsá gi állásfoglalás kell. Meg kell nézni, hogy ki hatalmazta fel erre a Művelődésügyi Főosztályt, Farkasinszky Lajos: Ebben én jártam el. Ha i szükséges, elmondom. Megbízás alapján jártam el* Elnök: Itt nem volt szó arról, hogy fenntarcjuk-e vagy sem. r Faj kos Aladárné dr,: Nem voltál itt. Egy vezetői értekezleten volt tanácskozás ebben a témában, ahol be/zá- ■ mólt Mezei elv társ. ____________ I