1974. szeptember 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

249

i ' t r t tás ellen a fővárosi főügyészség jelzéssel élt, amely szerint az ff utasitás pontatlan, és a jogszabályokkal ellentétes rendelkezése­ket tartalmaz. Tegnap kaptuk meg, átnéztük, a jelzés szeribtiünk alapos, a főigazgatói utasítást tehát ennek megfelelően mődositani, pontosítani fogjuk. , A kiegészitő jelentéssel kapcsolatban szeretném el­mondani, hogy a benne foglalt megállapítással, beleértve a határo­zati javaslatokat is, egyetértünk. Csak egyetlen kérdésre szeretnék kitérni. A kiegészí­tő jelentés felveti a létszám-kérdést, az igazgatási önálló csoport létszámának elégtelenségét. Ezt a dolgot kétféleképpen lehet megkö­zelíteni. Az egyik egy relativ, a másik egy abszolút létszám. A re- lajtiv létszám kérdése az, hogy az átszervezés óta a jogi kérdések- | kel foglalkozók létszáma változott-e, illetőleg terhelésük növeke­dett-e, vagy csökkent. Megállapitásunk szerint létszámuk nem csök­| kent, hiszen a korábbi szervezetben is két jogász foglalkozott jo­gi kérdésekkel, mert az igazgatási osztálynak a létszáma öt fo, volt. I Szeretném kijavítani a beszámoló 2. oldalán a létszám elgépelését, üt fő volt a létszám: két jogász, két műszaki és egy adminisztratív. Ennek megfelelően a létszáma nem csökkent ennek y a szervezetnek, sőt az átcsoportosítás révén lehetővé vált, hogy a jogászok csakis jogi kérdésekkel foglalkozhassanak, több időt tud­janak tehát eltölteni azokkal a problémákkal, amelyekről az anyag beszélj. A másik kérdés, hogy ez a létszám elegendő-e vagy sem. Az anyag és a kiegészítés hivatkozik arra, hogy a helyszini szemlékkel bizony baj van, nem tudunk minden helyszínre kimenni, és a jövőben sem tudunk. Vélelmezzük, hogy az elsőfokú hatóság helye­/ tété 3 | I 89.

Next

/
Oldalképek
Tartalom