1974. szeptember 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
163
,r "i i- 9 £ í Z. 1 n ö k: Van m*g ilyen általános észrevétel? Bodonyi Pélné: Már utaltam arra, hogy a közművelődési bizottságba bekerülne még egy fő, és ezzel helyre állana az arány, az ifjúsági bizottságból többek között ezért is r javasolom Turóczi kihagyását, hogy ott is helyre álljon az arány. A sportbizottságban és az ifjúsági bizottságban egy , kicsit sok az appará tus beli tag, de hát ez van. Ezen lehet [ modositani, de pillanatnyilag személyre szoló javaslatom nincs. Dr. Götz János: Nekem a következő javaslatom lenne. Dávid elvtárs kérte is, hogy az ifjúsági bizottságból kerüljön át az oktatási bizottságba. Ő tanácstag. Most itt az ifjúsági bizottságban szerepel, átmenne az oktatási bizottságba, az ifjúsági bizottságban pedig a nem tanácstag tagok közé javasolom dr. Molnár Emőke ügyészt, az ifjúsági és gyermekvédelmi csoportunk vezetőjét. /Zaj./ E 1 n ö k: Javasolom, hogy most egyenként tárgyaljuk a bizottságokat, először az ifjúsági bizottságot. Közben azonban kis klubok varrnak, beszélgetnek az elvtársak, akkor inkább tartsunk három peré' szünetet és mindenki beszélje meg , a dolgait, ne legyen ilyen keresztbe és vissza kiabálás. Ezzel kihúzzák a talajt a lábunk alól. Ami az ifjúsági bizottságot illeti, itt HiJupsa elhangzott az a javaslat, hogy Dávid elvtársat hagyjuk ki és vegyük be a bizottság nem tanácstagi tagjai közé dr. Molnár Emőkét. Ez nem megy, mert akkor megint felborul az egyensúly. Dávid elvtárs tanácstag, Molnár Emőke nem, igy tehát nem lehet megcsinálni. Egyébként ha Dávid elvtárs innen elmegy, akkor 10:9 az arány és Molnár Emőkét nem lehet beválasztani. I fa ' Ü) | _ - ----------