1974. szeptember 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
588
_ 3 ta Nagy fontosságú volt a 7o-es évek elejére kiépült és működő hálózat kapacitáskihasználásának és eloszlásának vizsgálata. Itt fel kellett hagyni a változást is követő elemzési móddal, mert idősorok csak a főváros kerületeire vonatkozó adatokból voltak összeállithatók. Olyan megoldás született, amely szakit a kerületi rendezési elvvel és a fővárost kisebb, - de gazdaságilag és városrendezési lég ésszerűbb - egységekre bontja. A vizsgálat - és egyben a terv - gerincét képező körzet rendszei lényege az, hogy a kereskedelmi .jelentőséggel biró főútvonalak és kereszteződéseik az ú.i körzetek tengelyébe /központjába/ kerültek. Ily módon egy-egy városrész valóságos ellátottsága biztosabban megítélhető és a kereskedelmi hálózat eloszlásának törvényszerűségei jobban kimutathatók. Erre azért volt szükség, mert a fejlesztési tervnek az egyenlőtlenségek mérséklésére is figyelemmel kellett lennie. A különböző célú közgazdasági vizsgálatok és számitások többoldalú megközelítésen nyugszanak. Ezt nemcsak a viszonylag hosszú tervperiódus, de az is indokolta, hogy az ilyen horderejű téma megoldására kiforrott kutatási módszerek nem álltak rendelkezésre, A hazai és külföldi tapasztalatok ugyan összegyűjtésre és felhaoználásre kerültek, de ezeknek köre viszonylag szűk volt. E miatt is - és a megbízással összhangban - 1 a javaslatoknál törekvés volt alternatívák kidolgozására. A ' megbízhatóságot tartalékok képzése és az is szolgálja, hogy as egyes körzetekben előirányzott fejlesztés valamennyi más körzetben tervezett kapacitásbővítés megvalósítását tételezi fel. Ily módon a végreha.itás könnyebb: ha valamely körzetben akár a lakásépítkezések, akár a városrendezési terv módosulása miatt a tervhez képest változások történnek, a terv viszonylag % könnyen átcsoportosítható térben és időben egyaránt. A módszer lényegéhez tartozott a müszaki-gazdasági-demográfiai tényezők párhuzamos vizsgálata és a kölcsönhatások előrejelzése. í $ ii.------------------------------------------------------------------------------------------------------ — — ^— ,r