1974. augusztus 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

74

I \ Egyetért: VB, Igazgatási Főosztály VB, Terv- és Közgazdas4gi Főosztály VB, Városrendezési éa Építészeti Főosztály KPM Közúti Főosztály Tárgy: Az Árpád hid szélesítése beruházási terv-céljának előterjesztése, T. Végrehajtó Bizottsági Korábbi előterjesztésünk alapján a Fővárosi Tanács VB, 1970, XII, 23#-án hozott 540, 543 sz. határozatával utasitotta az előterjesztő főigazgatóságokat, hogy az Árpád hid szélesí­tésének előkószitósóre a szükséges intézkedéseket tegyék meg. Ennek alapján az UVATERV és a FÖMTERV a Duna-hid és a fel- járószakaszok szélesítésónek tervezését beruházási terv-oól szinten elkészítette, I. Az Árpád hid jelenlegi állapotában a forgalom követelményei­nek sem átbocsájtókópessóg, sem teherbírás szempontjából nem felel meg, A hid épitése 1939-ben kezdődött el, az eredeti tervek szerint a középen elhelyezett villamos pályák mellett 2x2 nyomu közát > kiépítésével. 1944-ben a háború miatt az építkezés félbesza­kadt, s a folytatásra csak 1948-ban kerülhetett sor, A hid az akkori gazdasági lehetőségeket figyelembevéve 1950-ben készült el, a tervezetthez képest csökkentett szélességgel, A két Duna-ág feletti nyílásokban a villamospályák mellett csupán egy-egy keskeny /2,25 m széles/ közúti sáv, valamint egy-egy 1 méter széles gyalogátjáró elhelyezésére volt mód, összesen 13 méter keresztmetszeti szélességben. i l ff Budapest Főváros Tanács VB, Közlekedési „Főigazgatóság és Közmű- éa Mélyépítési Főigazgatóság

Next

/
Oldalképek
Tartalom