1974. július 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
237
: r~ ' ..—; i i - w -• I F 9./ A megnövekedett igényekhez kapcsolódóan a marha vágóhídi hütőház bővitését is tervezzük. A befejezési határidő 1975» tó december 31., költsége pedig 24 millió forint, A hütőház a ; bővítés folyamán alkalmassá válik 4o vg/egyszeri, a töltelékáru ké&zitéséhc-z szükséges marhahús, valamint 12„to/mü- szak csomagolt húshoz szükséges negyedmarha tárolására. 10./ 1975. december 31-ig a Moszkva-4 tipusu bőrfejtőgép beállításával, 18 millió forint összköltséggel tanuló vágóvonslat kívánunk létesíteni. Ezzel kívánjuk elősegíteni, hogy a jö'•* vő szakemberei szakmájukkal mind tökéletesebben ismdrkedhesI senek meg„és az iskola • befe je zése után teljes értékű szek’ munkásokká válhe s sana k, rá 11,/ Befejezéséhez közeledik a Kispesti vágóhíd átalakítása, valamint a dobozsonke ás konzervüzem megépítése. Mindkét léte sitmóny a vállalat előtt álló export követelmények minél teljesebb körű megvalósítását szolgálja. A kispesti vágóvo' nal lesz ugyanis a doboz.-ranka és konzervüzem nyersanyag kiszolgálója. A két ob je 0. között a szállítást „a legbiztonságosabb higiéniai féltő, a' rnek megfelelően zárt hütőlánc- cal oldjuk meg* 1 12./ A Szalámigyárban az évi 5oo vg-os kapacitás biztositása ér-' dekében 246 millió forint értékű munka elvégzését tervezzük. Ennek befejezési határideje 198o, december 31-e lenne, 13./ A Sertés és Maxhevágóhidon a be nem épített területek rendezésével tiszta és szennyes övezet kialakítását tervezzük. Ezek összköltsége 49 millió forint, befejezési határideje pedig 198o. december 31-e lenne. Tervezzük 53 millió forint értékben kisegitő létesítmények /raktározás korszerüsités, TMK korszerüsités, áttelepítés, targoncatöltő állomás, kocsimosó, stb./ létrehozását is. I 14./ A termelő beruházásokon túlmenően nagy fontosságot tulajdonítunk a kommunális beruházásoknak, s ennek kapcsán korszerűsítjük gyáregységeink csatornahálózatát és szennyvízelvezetését. Csökkenteni kívánjuk a zajártalmat és a levegőszennye ződást , meg kívánjuk valósítani a megfelelő szellőztetést és klíma tizálást. Ezek költsége a Marha és a Sertésvágóhidon összesen 41o millió forint, s a befejezési határ- 'j idő elképzeléseink szerint 198o. december 31* 15./ A vízellátás terén s fokozódó higiénés igények - mennyiségi és minőségi•szempontból is - további bővítéseket tesznek j szükségessé. A többlet víz igénybevételt elsősorban közműfejlesztési hozzájárulj tése utján, kisebb részben a saját kutak hozamának ei, u vei szeretnénk biztositani. 16./ Az előirt többlet termelési j-oiedetok, valamint a munkaerő ellátottságból származó problémák fokozottabb technikai fejlesztéseket igényelnek. Az ehhez szükséges energia ellátás > a közműfejlesztési hozzájárulásokon túlmenően a főváros • energiaszolgáltatási kötelezettségét is magában foglalja. I X-----------------I