1974. június 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
312
r , , tékben biztositani. Az igény tehát az, hogy 1975-ben az a loo millió forint, amely rendelkezésre fog állni, ezen a területen kerüljön felhasználásra. Nem hitel, hanem költségvetési támogatás. E 1 n ö k : Ki szavazta meg? Kőmives István: A kormány elrendelte,hogy ► az V. ötéves terv előkészítésével kapcsolatban fel kell mérni az előközmüvesitési igényt. Felmértük, és ha jóó emlékszem, 25o milliót kaptunk. Ebből részben felhasználás történt már 1973-74- ben és a maradék rész, a loo milléó 1975-ben megvan. A kormány által elfogadott, jóváhagyott Hp pénzeszköz, többlettámogatásként kapjuk az 1975. évi terv jóváhagyása során. Be lesz állitva ez az összeg a mi fejlesztési alapunkba. Meg is fogjuk kapni. Azt hiszem, hogy a határozat 1973 közepe táján született, ez a loo millió tehát rendelkezésre fog állni az 1975-ös tervben. A fő- í igazgatóság arra kér itt hozzájárulást, hogy ez a loo millió forint teljesen ezen a területen kerüljön felhasználásra. Elnök : Akkor megkérdezem, hogy ha tavaly I kaptunk 274 milliót, eldöntötte-e már a VB-nk-ennek az összegnek a felhasználását, azt, hogy mi legyen a sorsa? Kőmives István: Az 1973-74. évi terv jóváhagyása során bizonyosan... E 1 nö k : Nem bizonyosan, hanem igen, vagy nem! Kőmives István: Erre Rymorz elvtárs... í Elnök : Erre neked kell válaszolnod. j Kőmives István: Előközmüvesitésre adta a kormány. Hogy az előközmüvesitésen belül erre vagy arra hasz- náljuk-e fel, az már a VB hatáskörebe tartozik. ’ Elnök: Ezt kérdeztem. Nem a loo milliót, hanem a 274-et. Azt most itt nem tudjuk. Flő kell venni a papi. [ yt ' í ------------------------------------------------