1974. június 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

695

1— '■■■KHB _________ Í A kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága határozatot hozott, I hogy a IV. ötéves terv végrehajtásával párhuzamosan - a Fő­város V. ötéves tervének elgondolásaira alapozva, - meg kell kezdeni a kerületi Tanács V. ötéves tervének előkészítését. Í Ehhez irányelveket adott ki ós 1973* októberében előzetes el­| gondolásait a kerületi Pártbizottság elé terjesztette. A Párt­bizottság azt elfogadta és felhívta a figyelmet, hogy az egyes | ágazatok fejlesztési elgondolásait vitára kell bocsátani a Part éo a Tanács testületi szervei, bizottságai között es a javaslatok képezzék alapját - a pénzügyi források israereté- I ben - az V. ötéves tervnek. Az V. ötéves tervidőszakban célszerű lenne továbbra is a la- ! kásépltés gyorsított ütemű folytatása. Ehhez kell igazítanunk I saját fejlesztési tervünket is. | A célcsoportos lakásépítés mellett - figyelembe véve az üze­; tnek, intézmények évi öo-loo lakásigényét - folytatnunk kel­fa lene a telepszerű többszintes társasházak építését. 8zabod I terület hiánya miatt erre osak szanálás útján von mód. A Fővá­| rosi Tanácsnak javaslatot tettünk 1300 lakás megépítésére olyan területen, ahol a kapcsolódé létesítmények és a szük- | ségos közmüvek egy része adott, másik része folyamatosan meg­| valósul. A szanálási arány 21,8 %, 273 lakást kellene szanát­I nunk, amelynek költsége 33,5 millió í't, az épületek állaga kö­| zepes. Ismételt javaslatunkat a Fővárosi Tanács Városrendezé­1 I si és Építészeti Főosztálya elutasította. I Lakásépítésre alkalmasnak látjuk a 16 éve épitési tilalom fa fal alatt álló-Iíagykőrösi - Vörös Október - Zalaegerszeg - Kis­| faludy utcák által határolt - területet, amely a tilalom meg­, * szünése folytan felszabadul. Az épületek állaga a tilalmi idő | alatt rendkívül leromlott. A közmüvekkel és a kapcsolódó lé­tesítményekkel ellátott. Mintegy 12oo lakás megépítésére ad I lehetőséget. I Kérjük a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságát, vizsgálja 1 me;; javaslatunkat és adjon segítséget megvalósításukhoz. Ez­1 zol nagymértékben javíthatnánk a kerület üzemeinek munkaerő­I helyzetét és munkásaik lakásellátottságát, falpfa fl Az V. ötéves terv készítésénél is a komplexitás elvét érvé­I nyesitjük és a IV. ötéves tervhez hasonlóan a lakossággal I kellő időben megvitatjuk, f(XL , I "11" ________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom