1974. június 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

240

\ ^ 2./ Egyetért a kerületnek azzal az igényével, hogy a kerületi rekonstruk­ció ütemét gyorsítani kell, s ezzel az V. ötéves terv-időszakban mint­egy 6 ezer lakás megépítésére kerüljön sor. 3./ Indokoltnak tartja a kerület azon javaslatát, hogy a Kőbánya-Kispest metró- állomás, a Vöröshadsereg útja rekonstrukciója és a Sibrik M. úti felüljáró megépítésével párhuzamosan épüljenek- a városrész - központ igényelnek megfelelő - kereskedelmi, szolgáltató és művelő­dési létesítmények, hogy a lakosság ellátása biztositott legyen. Utasitja ezért az érintett szakigazgatási szervek vezetőit, hogy ennek megvalósítási módozatait dolgozzák ki és azt előterjesztés keretében - később meghatározott Időpontban - terjesszék a VB. elé. T 4./ A kerület lakás gondjait, valamint a kerületi vállalatok, intézmények lakásigényeit figyelembe véve, indokoltnak tartja felülvizsgálni a kerü­let által javasolt telepszerű társasházépitések területének szanálási adatait. Ezért erre a Városrendezési és Épitészeti Főosztályt utasitja azzal, hogy annak eredményéről a kerületi Tanács Végrehajtó Bizott­ságát tájékoztassa. 5./ A beszámolóban irt egyéb javaslatokra vonatkozóan pedig felhívja az érintett szakigazgatási szervek vezetőit, hogy azokat az V. ötéves terv összeállításánál - a lehetőségek szerint - vegyék figyelembe, Budapest, 1974. április 3o. ti í I Virágh Ferencné sk. Tanácselnök Látták: A sajtó Kőmives István sk, Bp.Fővárosi Tanács Elnökhelyettese Fajkos Aladárné dr. sk. Bp,Fővárosi Tanács VB. Titkára I 17 j o­L-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------|

Next

/
Oldalképek
Tartalom