1974. május 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

453

i ’ " ZJ ~ i I - 58 ­J * ‘ , szintjén is, hogy ebben az irányban lépjünk előre. 1 Ez tárcánk véleménye. Ismételten szeretném hangsúlyozni, hogy az anyag feltárásával, hangvételével messzemnenően egyet­értünk és egyetért a minisztérium is. E 1 n o k: Kovács elvtárs, kívánsz reagálni? Dr, K o v á c s Gyula; Néhány mondatban válaszolok, hang­súlyozom, Fajkos elvtársnő kérdésére is. Úgy Ítélem meg, hogy fi, miután a feladat jelenleg a helyzet feltárása, meg kell álla­pítani, alapvető tény, hogy a jelenlegi helyzeten valamit javítani kellene, hangsúlyoznám, hogy valamit. Ennek alapján foglaltam úgy áll'st, hogy ezt a "G" variáció elégítené ki, hozz-'tettem azonban, hogy attól függően, hogy mennyiben lehet ezt pénzügyi és építőipari kapacitással követni, úgy Ítélem meg, hogy ebben az értelemben nincs ellentét köztünk és a minisztérium között. Ez lenne - hogy úgy mondjam - a fővárosi érdeket szem előtt tartó fejlesztési nagyságrend. Nyilván- ' való, hogy a két szélső érték között - mert talán igy helyes felfogni - a 27ü és a 36ü 00Ü négyzetméter között hol lehet 1 végül kikötni, ezt majd a tervkészités fázisában lehet ponto­sítani, ismerve a többi ágazatok pontosított fejlesztési elképzeléseit is, hiszen nyilván egyik a másikra hat, ti Elnök; Javasolom a Végrehajtofcizottságnak, fogadjuk el. • Helyesen mondta Kovács Gyula elvtárs a szükségleti koncepciót. Erről a részről közelítették meg a kérdést, nagyon helyesen, 1 Helyesnek ítélheti a Végrehajtóbizottság a 27-29. oldalon lévő alapelveket az V. ötéves tervre vonatkozólag. Semmi XKS&fc esetre sem tartja a Végrehajtóbizottság az "A" koncep- ciót vagy’ alapváltozatot elfogadhatónak, de nem döntünk abban sem, hogy a "G" alternatívát tesszük magunkévá; közösen kell nekünk erőfeszítéseket tenni, hogy ne az "A/ alternatíva legyen Y d 53 ——I 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom