1974. május 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
442
amiért várniok kellett. Sághy elvtárs más elfoglaltsága miatt nem I tudott eljönni, helyette# Serényi elvtárs jött el a Belker. Minisz- I t. rium rés: r "1. üdvözöljük Serényi elvtársat, valamint Kovács I Gyala ^1vtársat. I Kovács elvtárs, van-e kiegészíteni való a jelentés- I hez? I Dr. Kovács Gyula: Igen. Tisztelt Végrehajtó Bi- I zottság. Az V. ötéves tervi koncepcióval kapcsolatban szeretném I hangsúlyozni, hogy értelemszerűen egy szükségleti terv, ennek a munkának jelenlegi fázisában.-Bár megpróbáltuk vázolni, elemezni 1 a IV. ötéves terv időszakában várható helyzetet, a realitások talaján maradva! ilyen nagyságrendű fejlesztés lenne indokolt azért, hogy a meglévő feszültségeket enyhíteni lehessen, ha teljesen feloldani nem is lehet őket. A másik, amit szeretnék megemlíteni, hogy a kereskedelmi hálózat fejlesztése bizonyos vonatkozásokban és terjedelmében elég nagymértékben kapcsolódik, illetőleg kapcsolódnia kell - • : a városépítéssel, a közlekedés fejlesztésével, azokat tehát a fejlesztési koncepciók kidolgozása során bizonyos fokig már te determináló tényezőkként kellett figyelembe venni. Hogy a kép teljesen világos legyen: ha például Kispesten felépül a IV. ötéves tervben a városrész! központ, akkor azzal összefüggésben, és a metró építésével kapcsolatban a kereskedelmet is ki kell épiteni, vagy legalábbis ki kellene épiteni, mert egyébként az egész városrész központ nem funkcionálhat. Ennek . megfelelően tartalmazza a 12-es számú mellékletünk a nagyságrendek •- alátámasztására a címjegyzéket, amely a tervmunka további fázisa•fi. bari értelemszertileg változhat, annak megfelelően, ahogyan a város- * építési tervek konkretizálása során ezek a cimek, illetőleg helyei: —i