1974. május 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
326
Két tényezőről van itt sző: egyszer egy igen magas igénynövekedésről, amely tény, akár a tömegközlekedést, akár pedig az egyéb felszini közlekedést vizsgáljuk; egyszer pedig egy fejlesztési lehetőségről. Ezt a kettőt úgy kell összhangba hozni,- és ez volt a főigazgatóság feladata - hogy az V. ötéves tervbe se romolják Budapest közlekedése. Ezt párt- és kormányhatározatok is megerősítik. Ebből indult ki a főigazgatóság akkor, amikor ezt a javaslatot elkészítette és ezt a témát több szervezettel megtárgyalta. A 2.-es számú táblázatot alaposan megnézve azt látjuk, hogy az V. ötéves terv feladatainak több, mint 5o %-át olyan alapvető tömegközlekedési fejlesztések teszik ki, amelyeknek megvalósitása feltétlenül szükséges ahhaz, hogy legalább tartsuk a IV. ötéves tervben kialakult színvonalat. Nem tartom túlzottnak Nagy elvtársnak azt a kijelentését, hogy véjfesoron a harmadik változatot leszünk kénytelenek tervesiteni, de ak- , kor azt is tudomásul kell vennünk, hogy a növekvő közlekedési igények miatt romlik a tömegközlekedési helyzet. Mert visszautalok az előbb elmondottakra; bármelyik változatot vizsgáljuk, mindegyikben feltűnően kiütközik az, hogy több, mint 5o %-ot * tesznek ki a Metró, a járműbeszerzése, a pályakorszerűsítés és azok a nagyjelentőségű munkák, amelyek elkerülhetetlenek hhhoz, hogy a közlekedés ne romolják. Lehet egyes kérdéseket vizsgálni és elhagyni, annak azonban következményei lesznek. Ha pl. az Árpád-hidat csak a VI. ötéves tervben korszerűsítjük, akkor az észak-budapesti lakónegyedek közlekedését eléggé megnyomorítjuk, különösen a budai oldalon. Ha a Hungária krt. korszerűsítését nem kezdjük el az V. ötéves terven és nem hozunk i fö ? tó r — i i I i f