1974. február 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

114

I ... fii fölkészülés nz MSZMP XI. Kongresszusára, illetvo felkészülés folszabadulásunk 3o. évfordulójának méltó megünneplésére, jfaZ 1974. szoptombor 22 - október 22-ig tervezett eseménysorozat célkitűzései:- az ifjúság élete művészi megfogalmazásban kerüljön a közönség elé, illetve legyen nagyobb számban ifjúsághoz szolé művészeti alkotás, az alkotók korára való tokintot nélkül,- fiatal alkotó- ós előadóművészek kapjanak n tehetségükhöz méltó feladatokat a 3MH rendezvényein,- öntevékeny művészeti együttesekben tevékenykedő fiatalok mutassák bo tudásuk legjavát,- a rendezvények látogatói között súlyához, arányához illően legyen ott az ifjúság is, elsősorban a munkásfiatalok. Az eddigi konzultációk bizonyít jók, hogy régi partnoroink, a különböző művé­szeti intézmények vezetői c programhoz is készségesen csatlakoznak. Az eddigi partnorok mellé felzárkózott a KISZ Központi Bizottsága, a KISZ Budapesti Bi­zottsága, az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács és számos nemzetközi ifjúsági művészeti szövetség magyarországi tagozata. Pl. az Ifjú Zenebarátok /Jounesso Musicale/, a Honzotközi Ifjúsági Színházi Szövetség /ASSITEJ/, a Nemzetközi Bóbszö vétség /UNIf.lA/, a Nemzetközi Ifjúsági Filmező vétség /CITEJ/ stb. A program sajátosságából fakad, hogy számos részkérdés még lezáratlan; ü szin­házak dramaturgiái most keresik az alkalmas darabokat, n Magyar Piádié és a Magyar Televízió - készségét kifejtve - február végére ígért részletes prog­ramot. ' Az ogyos gondolatkörükhöz kaj3c_so_léd£_ rendezvényei::- Az ifjju.szóié programban elsősorban a fiatalok mai életét - eredmé­nyeket, gondokat - kivánjuk bemutatni. Ilyen témájú drámai alkotások szüle­tésének ösztönzésére orro az alkalomra pályadijnt kívánunk létesíteni a legjobb mü alkotójának ós az azt bemutató kollektívának jutalmazására. Az ifjúsággal foglalkozó magyar és külföldi filmekből bemutatókat rendezünk, illetve sorozatvetitést felújításokból. A balettprogram szervesen kapcsoló­dik a gondolathoz, valamint a fiatal grafikusok "A mi világunk" cimü tár­lata is. 1 *01 ti- I I rí

Next

/
Oldalképek
Tartalom