1974. január 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

88

I retet, ebből többet a Tanáos vissza is igazolt As igy például az ominens őrmezői területet is és ez később anyagi okokból lekerült a napirendről. Mi úgy gondoltuk, hogy a szövetkezet a kor alakulhat meg, ha már a program, a üerületelókAszités megvan, meg lehet mondani, hogy milyen technológia szerint mennyi lakás épülhet. Csak akkor alakuljon meg a szövetkezet, ha már minden feltétel megvan. Ez a húsz szövetkezet különböző nagyságú 16-150 lakásmennyiség között, ezek a legnagyobbak és nem mindenütt van igény területelőkészitésre. Kisebb he­lyeken az adott feltételekkel alakultak lakásépítő szövetkeze­tek. Mi döntő gondosságxgal Csepelen a CSEPSZÖV, Angyalföldön a Madarász utcai építkezés mellett vagyunk, általában az ipari csomópontokban, a peremkerületekben szeretnénk lehető­séget kapni telepszerű építkezéshez. Azt hiszem, hogy minden kérdésre válaszoltam. E 1 n ö k: A CSEPSZÖV az egyik gyáregység Csepelen, azok épitik a lakásokat. Ki kiván szólni? Dr. Mulató János: Nem kaptam arra választ, hogyan van az, hogy egy szövetkezet megalakul és fel akar épiteni 178 lakást, de csak tiz taggal alakul meg, azután történik meg a feltöltése tagokkal. Véleményem szerint ez igy kezdet­ben még nem egy megalakult szövetkezet. r/ Dr. Paukovits Tibor: Egy szöjjetkezet akkor ala­kulhat meg, ha a megalakulás feltételei KKgkxoui megvannak. Meg kell mondani, néhány helyen úgy is jóváhagyták az alap­szabályt, hogy az alakulásnak nem volt meg minden feltétele. Ebből van azután most például gond és probléma a XXII. kerü­letben, ahol nem volt a terület előkészítve és nem volt anyagilag biztosítva az egész. Egy szövetkezet minimálisan L i n , ------------------------------------------------------------------------------------------------------------zJ fc - 8 ­rí

Next

/
Oldalképek
Tartalom