1974. január 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

132

i ra r - 44/sb ­ti í közterülettel érintkező részeken a belvárosi igényeket tart­sák szem előtt;* Elnök: Meg lehet vizsgálni azt is, hogy szükség van-e ott 110 mágyzetmáteres lakásokra. Ha a hely miatt nem lehet I ' másképp építkezni, akkor rendben van, de egyébként nem kell 110 négyzetméteres lakosokat építeni. Polónyi Károly: Elnézést kérek, hogy még egyszer szót kérek. A magas ár a lakásoknál nem amiatt van, mert a tapéta megdrágítja, hanem azért, mert a Belvárosban csak olyan épitápi technológiát lehet alkalmazni, hogy az acél- vázat másutt kell megcsinálni, ahol erre hely van és oda kell. vinni, ott csak összerakni. Ez drágítja meg az építkezést, nem a luxuskivitel. A Belváros közepén úgy kell építeni, | hogy egy négyzetméter terület sincs a felvonulásra. I Elnök: Ezt nfi ra kell hangoztatni. Le van irva, hogy mibe fog kerülni. Nekünk ez a kikötésünk, jegy zőkönyvbe fogjuk I foglalni és maguk kötelesek gondoskodni arról a tervkészítés­nél, hogy a lakások belső berendezésénél nem lehet különbet csinálni, mint ami általában a célcsoportos lakásoknál van. Oda majd jopénzü emberek fognak menni, majd a saját pénzü­ti kön berendezik. Nem kell ezen vitatkozni. Nem fogunk francia csapokat adni, nem fogunk a mennyezetig csempézni, mindezt 1 nem fogjuk csinálni. P o 1 ó n y i Károly: A száz négyzetméteres lakás azért van, mert nőgyógyászok fogják kivenni rendelőnek. E 1 n ö k: Ha ezt akarják csinálni, akkor nem is szabad i fo megcsinálni. Mi az, hogy nőgyógyászok fogja kivenni? Ez állami lakás lesz. Gsehik Ferencné: Nincs is rá lehetőség, hogy lakást ii ______________________________________________________tó__________________________________I | I . ró

Next

/
Oldalképek
Tartalom