1973. december 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
420
i fi í ' - 99/c % Elnök: Éppen azért, amit mondtál, javasolom nemcsak a saját munkánk, hanem Polonyiék As Viszkej.ék munkája érdekében is, hogy legyen ott egy büzoltóőrnagy és mondjon véleményt ez indulásnál, ebből csak jó származhat. Ne akkor észrevételezze- * nek, amikor kész tervdokumentáció van és akkor félredobhatjuk az egészet. Én erre gondolok. F a j k o s Aladárné dr.: Ez is teljesülhet, mert a budapesti tüzoltóparancsnokság van annyira rugalmas szerv, i hogy minden meghívásra eljön, ahová Ficsor elvtárs nem tud elmenni, ott a tisztjei által képviselteti magát. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy a probléma ott van, hogy a tervező már eredetileg nem úgy készíti a tervet és akármennyire is koordinálják azután, a tűzoltóság csak azt tudja mondani, hogy nem. Elnök: A Végrehajtóbizottság nem állíthat olyan követelményt a tűzoltósággal szemben, amely jogszabályellenes, de a kapcsolatban a 8, Főosztály és a tűzoltók között jónak kell lennie. F a j k o s Aladárné dr.: Meg is van ez a kapcsolat. Elnök: Polonyi elvtárs, ha jól értettem, éppen az ellenkezőjét mondta. Jelezzék, ha a tűzoltóság nem hajlandó leülni tárgyalni, jó? Giltner Andor: Ha a x tüzrendészeti, bányarnüszaki felügyeloségi stb. eLőirásokat mind betartanánk, akkor Budapesten nem lehetne egy gázvezetéket megépíteni, mert hol van olyan utca, ahol 12 méterre van a járdától a ház fala, pedig egy középnyomású gázvezetéknek 12 méternyire kellene lennie. Itt ezekkel az előírásokkal van a baj. Nem tudunk semmit sem j kezdeni, mert elavultak ezek a tüzrendészeti előírások. | E 1 n ö k: A határozatot már korábban megszövegeztük, akkor I _ ____________________________________________ I L _l 1 I . *M ■ Ut**