1973. november 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
294
,, . rara' ~ v — ■ ti * * i i ff .. 9 mcí őszövctkczctokbcn, gépekkel, vegyszerekkel segiti a korszerű mezőgazdaság kialakulását, a szocialista parasztság gazda- fii godúsát. Köszönő ■; és hála a nagy múltjukhoz méltó budapesti munkásoknak, a romok újjáépítóinak, az uj házak, városrészek építőinek, a terheket mindig vállukon, szivükön hordozóknak, társadalmunk vez tő osztálya a magyar munkásosztály derékhadának. A munkáehatalom győzelme totto lehetővé Budapest politikai, gazdasági és kulturális átalakulását, megteremtette a szocialista tipusu várospolitika feltételeit. i 1949-ben az Országgyűlés elfogadta a Magyar Népköztársaság Alkotmányát. Az 1950 évi I. törvénycikk pedig intézkedett a tanácsok megszervezéséről: az államhatalom és az államigazgatás helyi i szerveinek megteremtéséről. Ke ugyanebben az évben negvalósulhaf tott a politikai, szociális és urbanisztikai szempontból egyaránt indokolt kívánság, kiváló várospolitikusainknak: Bárczy Istvánnak, Harrer Ferencnek is régi terve: létrejött "Nagy-Budapest". A főváros területe ezáltal két és félszeresére, lakéinak száma 1 millió 600 OOO-rc növekedett. j A tanácsok megalakulása és Nagy-Budapest létrehozása egyúttal I pro -Tamadas volt a. földrajzilag is rögzített társadalmi egyenI lőtlcnségek felszámolására, mindenekelőtt a volt városok és percnícözségek fejlesztésének utján. A Fővárosi Tanáos váróspöli- ! ‘ ^ | tikai célkitűzése 1950 óta alapvető törekvéseiben nem változott. Ennek lényege: a lakásépítés, a közmüvek, utak, a közlekedés, 1 az egészségügyi, oktatási, népművelési, kiskereskedelmi és szolgáltató intézményhálózat kiépítése olymódon, hogy eg.y ide j ül og _ fejlődjék az egész város, és csökkenjenek az egyes kerületek közötti különbségek. E célkitűzésnek a megvalósítását lógjellenzőbben az a 17 uj lakótelep fejezi ki, amelyet 1949 óta létre hoz- tünk. Küzdelmünk a kitűzött célok megvalósitásáért nem volt mindig zavartalan. A felszabadulás után a háborús károk helyreállitá.sa, f>\ : j '-— |