1973. szeptember 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

136

. . * I fl i- 2 ­lephelyein semmiféle fejlesztést nem eszközölt, remélve azt, hogy az uj telephely felépülésével a IV. ötéves terv végéig eleget tud tenni annak a követelménynek, hogy ka­pacitását megkétszerezi. Ezen túlmenően a vállalat a köz­műépítő részlegének a létrehozásával és felfejlesztésével a vállalatnál képződő fejlesztési alap zömét a forgóala­pok növelésére volt kénytelen fordítani. A IV. ötéves terv felülvizsgálata során as eredetileg ter­vezett uj vállalati telephely felépítésére nem lehetett biztosítani a tanácsi fejlesztési hitelt, melynek következ­tében nem lett igénybe véve az ÉVM támogatás és a bankhitel oem. Az eredetileg kitűzött célt, azaz a vállalati kapaci­tás kétozerezése történő emelését, 3em lehetett megvalósí­tani. A Főváros előtt álló és egyre fokozódó ut- és közműépítési, valamint felújítási és karbantartási feladatok azonban meg­követelik, hogy a vállalat kapacitása a lehetőségekhez képest növekedjen. A Közmű- és Mélyépítési Főigazgatóság a körülmé­nyeket figyelembe véve olyan feladatot tűzött ki a vállalat felé, hogy kapacitását a IV. ötéves torv végére a jelenlegi 250 millió Ft-ról 520 millió Ft-ra emelje fel. A vállalati kapacitás ilyen mértékű növelésének viszont egyetlen lehe­tősége, hogy a vállalat a jelenleg meglévő telephelyein bi­zonyos fejlesztéseket, illetve korszerüsitéseket hajtson végre, addig is amig a végleges telephely felépítésére 3or nem kerül az V. ötéves tervben. A vállalat az 1971-72-es években az-uj központi telephely építésére rendelkezésre bocsájtott 34>8 millió Ft-os fej­lesztési alapból felhasznált 21,9 millió Ft-ot. Tekintet­tel arra, hogy az uj telephely építésének IV. ötéves terv időszaka alatti folytatására lehetőség nincs, az uj telep építésére biztosított, de még felhasználásra nem kerülő 12,9 millió Ft-ból lehetne megvalósítani a vállalat jelen­legi telephelyének a fejlesztését, illetve korszerűsítését, amely biztosítaná a vállalati kapacitás növelését, s a Fő­I i, -------------------------------------------------------------------­~ " to I I te

Next

/
Oldalképek
Tartalom