1973. szeptember 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

244

_ * őket egyrészt, másrészt pedig nekünk talán nem is az általános beszámold felolvasásával kellene kezdenünk, hanem azzal a gon­dolattal, amelyről Kőmives elvtárs máskülönben nagyon helyesen szólott, hogy eltelik egy bizonyos időszak és a végén nem tud­ja, hogy az elhatározásokból miminden valósult meg, a beszá­molói valóban adott-e valamiféle segítséget a kerUleti VB.-knek. Javasolom ezért, hogy 1974. évi munkatervünk összeállításánál - most nem kizárólag a Tanács és a VB. raunkatervének az össze­állítására gondolok, hanem saját belső programunkra is - Szer­vezési Főosztályunk esetleg néhány más szakig.szervvel össze­fogva állítsa össze nem is csak az idei, hanem a korábbi évek beszámolóinak tapasztalatait, azt, hogy az itt elhatározottak hogyan és miképpen realizálódtak az adott kerületekben. Máskép­pen nem tudok plagizálni, csak azzal, amit a FNEB-ről imitt- amott olvas az ember, hogy utóvizsgálatot tart annak tisztázá­sára, hogy a korábban ajánlottak hogyan valósultak meg. Ha­sonló módon kellene nekünk is áttekintenünk, hogy a korábbi években hozott határozataink megvalósitása hogyan és miképpen áll. Bizzunk meg a Szervezési Főosztályt ennek gondozásával. A VB. tagjai sokoldalúan értékelték a kerületben folyó munkát. Ez a ácerület mindannyiunk előtt ismeretes, azért, mert a főváros lakáscélcsoportos beruházásainak egy nagyon te­kintélyes része itt valósul meg. Ez a kerületHgy egy átalaku­láson megy keresztül, tele ellentmondásokkal, amelyeknek egy részéről az előterjesztés is beszél, gondolok akár a belső in­gázásra, tehát a kerületből más kerületekbe való költözésekre, a kommunális létesítmények építésének elmaradására, a lakásará­nyos létesítményekre, az uj lakásokba beköltöző nem kerületeikre, ! I —'« # » to---—»«■ \ » ...-Hm- 54 ­itt"

Next

/
Oldalképek
Tartalom