1973. augusztus 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
609
ti ■ Vb * ii- 7 intézetek vizsgálatainak eredményét. A 68/1973.sz. tanácsi határozat kötelezte az Egészségügyi Főosztályt, hogy ennek érdekében folytasson tárgyalásokat az Egészségügyi Minisztériummal. Határidő: 1973. december 31. Mező Imréné kérte a 39-es autóbuszjárat süritését. A Közlekedési Főigazgatóság tárgyalást folytatott a BKV# illetékeseivel, melynek eredményeként a járatot sűríteni fogják, és állandó ellenőrzéssel biztosítják az indítási idő betartását. A Főigazgatóság erről Mező Imrénét személyesen tájékoztatta. Ar.Bakács Tibor felvetette, hogy a kisegitő iskolák épületeinek állaga nem megfelelő, és kérte, hogy ezen iskolákra a lehetőségekhez képest fordítsunk nagyobb gondot. A Művelődésügyi Főosztálynak 1973. szeptember lo.-i határidővel vizsgálóra kiadva# Berkes László az alábbi problémákat vetette fel: 1./ A Dunaszállót a gépkocsik, illetve a vendégeket szállító külön autóbuszok nehezen tudják megközelíteni. A Közlekedési Főigazgatóságnak 1973. szeptember 1,-i határidővel vizsgálatra kiadva. 2./ Kérte, hogy a tanácstagok a tanácsülések jegyzőkönyvi kivonatát kapják meg. A jegyzőkönyvi kivonatot a tanácstagok részére megküldeni nem szükséges, mert a rövidített jegyzőkönyv a Fővárosi Közlönyben megjelenik. A jövőben a Szervezési Főosztály biztosítani fogja, hogy a Fővárosi Közlönyt a tanácstagok az ülést követő 3o napon belül megkapják. (ki I j —^^■■■■■■ _ to