1973. augusztus 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
455
* > i már nagyon sokat utaztak az elvtársak a szemétégetés ügyében mióta ennek a beruházásnak az előkészítése folyik. Azt ajánlanám, hogy ha csak valami rendkívüli dolog nem teszi szükségessé, ebben a témában már ne utazzanak külföldre. Utaztak tavalyelőtt, tavaly As az idén, sokat vizsgálgat- tak. Nem mondom, hogy ne menjenek el, ha feltétlenül szükséges, de ha nem feltétlenül szükséges, akkor már ne utazzanak. Mint Tatár elvtárs is mondta, ebből is adódik, i hogy a csehek mindenféle információhoz jutnak, nemfc tőlünk, de nem tudom kiktől, ki informálja a csehszlovák kereskedelmi tanácsost ezekről a témákról. Kérdezem, hogy kell-e még más dologban is dönteni. A sajtót ne tájékoztassuk. Be van irva? G i 1 t n e r Andor: Az van beirvak, hogy* tájékoztatható. E 1 n ö k: Nem tájékoztatható a sajtó, mert a döntés joga nem a mienk, erről nem lehet a sajtót tájékoztatni. Ha az újságírók bejönnek és kérdezik, hogy miről tárgyalt a Végrehajtóbizottság, akkor informatív módon el lehet mondani, de ez nem a mi jogkörünk, elvileg állást foglalunk, de ne írjanak erről az újságban. Dr. K e i s c h 1 Antal: Tehát ne irják meg, hogy 19?ü~ban szemétégető berendezés lesz. E 1 n ö k; El kell még valamit dönteni? /Nem!/ Minden rendben van, Tatár elvtárs, Hajdú elvtárs? /Igen!/ VAgül azc javasolom, hogy a határozatot fogalmazza meg Kymorz olvtárs és mivel Giltner elvtárs szabadságon van, nekem legyenek szívesek bemutatni jóváhagyás céljából. Kérem azonban, hogy pontosan legyen megfogalmazva, nehogy Jtrócj Ycjjüwfei- Ui ^ • 1 ————. V- 99/b k