1973. július 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

409

” " ' x~ ti > tf 132. Azt hiszem, hogy az anyagnak a középiskolák felé is tovább kellett volna mennie olyan értelemben is, hogy milyen problé­mák mutatkoznak a tanárok között, vagy egyáltalán mutatkoznak-e problémák. Gondolok itt a nacionalizmusra, a Nyugat-iriádatra, a ci­nizmusra, amely egyes helyeken előfordul néha. Javasolom, hogy a főváros esetleg, vagy a kerületi tanács nézze majd meg a helyzetet a középiskolai tanárok között olyan szempontból is, hogy az igazgatók elég határozottan vezetik-e tantestületüket olyan értelemben is, hogy melyik iskolában milyen jellegű problémák mutatkoztak a közbiztonsággal, a nacionalizmus­sal, a Nyugat-imádattal kapcsolatban. Itt vetném fel azt is, hogy nemcsak az V. kerületben, hanem a VI.-VII.-ben is több kisiparos különböző nyugati/jelvényeket készit: amerikai zászlókat és nyugati hadseregeknek a rendfokozati jelzéseit. A napokban volt a kezemben egy jelentés nyolc-tiz olyan kisiparosról, akik ilyen jelvényeket készítenek és árusítanak. Javasolom, hogy ha nekünk sikerül felmérni és próba- vásárlásokkal bizonyítani is ezt a szándékot, akkor segítsen a Fővárosi Tanács ipari vagy kereskedelmi főosztálya, hogy az ille­tők valóban megkapják a szükséges szabálysértési büntetést, adott esetekben bizonyos időre az iparengedélyt is megvonva. Mi úgy lát­juk, hogy nagyobb gondot kellene fordítani ebben a kerületben bi­zonyos dolgokra. Sok 48-as emlék, sok egyéb emlékmű, jó értelmű tradíció kapcsolódik a belvároshoz. Nagyobb gondot kellene tehát fordítani általában a fiatalok, a 15-16-17 éves fiatalok nevelésé­re, mert a márciusi események is azt mutatták, hogy a belvárosra nagyobb gondot kell fordítani még az iskolák területén is. Farkasinszky Lajos: Három rövid megjegy­/ Y --- ■ «-miMTiiiMnnimflMr •fe* i I l+OJ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom