1973. július 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
288
fe natkozó adatokat fogadták el, és mi itt a Végrehajtóbizottságtól m a magunk részéről csak a kiviteli tervek elkészítésére vonatkozó jóváhagyást kérjük, mert a főhatósági egyeztetés során a kivitelezési terveket külön jóvá kell hagyni, és akkor kell felülvizsgálni, hogy a tervező mennyiben tett eleget ezeknek a kikötéseknek. Ami az intenzív ellátás céljaira szolgáló ágyak számát illeti, itt kimondottan csak ezekről van szó, a többi nincs benne. Giltner elvtárs azon kérésére, hogy az uj egészségügyi beruházó vállalat képes-e a feladatok ellátására, szeretném elmondani, hogy amikor a FŐBKR bonyolított, akkor az egészségügy! osztálynak maximális segítséget kellett nyújtania a FŐBKR-nek, mert ilyen jellegű egészségügyi beruházást sohasem végzett és rendkívül sok nehézséggel küszködött. Az uj egészségügyi beruházó vállalatnak olyan szakemberei vannak, akik az egészségügyi műszaki területen több éves tapasztalattal rendelkeznek, úgyhogy mi megnyugtatónak látjuk ezt az elg-ondolánt# Kérem Giltner elvtársat, hogy fogadja el a választ• Ami a víztárolót és az álmejnyezetét illeti, erre majd Gzrenner elvtárs válaszol. A vérellátó és a nővérszállás létesítése tekintetében a főhatósági egyeztetés során egyértelmű állásfoglalás volt. Az itt csatolt melléklet szerint csak a pénzügyminiszter tért ki erre külön tételesen, de az állásfoglalás egyértelmű volt. Ami a kórtermek nagyságát illeti, itt is volt egy költségcsökkentő tényező az uj beruházás megvalósítása során, í M ' j k ► mm i . * 6- 7 -