1973. július 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
243
■F i i vételével valamennyi iskolánkban bevezetjük* Ez az oktatási forma lehetővé teszi a felszerelések bővítését és az oktatásban való céltudatosabb, koncentráltabb felhasználását. Napköziotthon: az általános iskolák nevelő munkájában különösen a fizikai dolgozók gyermekeinek nevelésében nagy jelentőségű a napközi otthonokban folyó munka. A Végrehajtó Bizottság rendszeresen foglalkozik ezzel a témával, komoly anyagi eszközöket biztosított annak érdekében, hogy a napközi otthonok feltételeit javítsa, a te ' művelődésügyi osztályunk gondot fordit a napközi otthonok tartalmi munkájára, A napközis igények kerületünkben állandó emelkedést mutatnak annak ellenére, hogy a tanulói létszám növekedése kisebb méretű, Napközibe jár jelenleg az általános iskolai tanulók 4o,5 %-a, a fizikai dolgozók gyermekei közül pedig 4o,7 %-a, A gyermekek tanulmányi munkáját a jól szervezett változatos napközis tevékenységi formák hatékonyan segitik. Az itt folyó eredményes munkára utalnak a szakfelügyelői megállapítások is, amely eszközellátottság és tar- ^ talmi vonatkozásban is átlagon felülinek értékeli a munkát. * Középiskolákt feladataink középiskolák vonatkozásában az utóbbi években csökkentek, mert a szakközépiskolák 1972. évi hatállyal a Fővárosi Tanács felügyelet alá kerültek. Gimnáziumainkban jelenleg 2421 tanuló jár, ebből fizikai dolgozók gyerekei 2o,5 %-ot képviselnek, Gimnáziumainkban nyelvi tagozatos osztályokba jár a tanulók 37,7 %-a, természettudományi tagozaton tanul 3o,8 %. Az egy tanu- , lócsoportra jutó létszám 34,5 fő. Gimnáziumaink országszerte ismert, tekintélyes intézmények, különösen kiemelkedő a Veres Pálné rt Gimnázium angol ée kémia, az Eötvös József Gimnázium matematika, fizika tagozata. 1974/75 tanévtől kezdődően testnevelési tagozatú osztály indul az Eötvös József Gimnáziumban, Itt folytatódik a komplex matematikai kisérlet is. Ezt a gimnáziumot jelölték ki a szakosított tantervű fizikai-tagozatú osztályok kisérleti tankönyvének bevezetésére, I t II íd ; I ft i 4 V . á* ív .(•-7 te s