1973. június 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
198
} rá : í _ 4 _ Határozati jav a s 1 at. A Végrehajtó Bizottság a Kálvin tér foghij telkeinek beépítéséről szóló tájékoztatást tudomásul veszi és a következő határozatokat hozza: 1./ A két Kecskeméti utcai foghij telken a meglévő tervek alapján az építkezést 1975-ben meg kell kezdeni. A tervek szükséges átdolgozása, illetve -'t-'raz-'sa előtt a Kereskedelmi főosztály a pince, földszint “s az I. em letre kidolgozott programot vizsgálja felül, hogy azokat a terv átdolgozása során a tervezők figyelembe tudják venni. Az építkezés lebonyolítását az OTP-nek írásban fel kell ajánlani. Amennyiben az OTP záros határidőn bel ál az 1975-ös kezdést nem vállalja, azt a Fővárosi Tanács lakáscélcsoportos beruházásaként kell megvalósítani. Felelős: Heincz Mihály dr.Kovács Gyula dr.Viszkei Mihály Határidő: folyamatos, az építkezés 1975-ös megkezdésének megfelelő ütemben. 2./ Az Üllői ut - Muzeum u. - Baross utcák közötti térfalat a HÉV bevezetése miatt bontandó Kálvin téri áruház bontására és a Kálvin téren megvalósulj metró-HÉV kapcsolat miatt fellépő uj igény kielégítése céljából áruház elhelyezésére kell kijelölni. ' Felelős : He incz Mihály Határidő: azonnal 3./ A Baross u. - Üllői úti útátvágás folytán szabaddá váló két tűzfal takarásával beépíthető két telek közül az egyik a metró üzemi épülete részére jelölendő ki, a m-'sikon a Kálvin tér forgalmi rendezésének költségén ideiglenes személygépkocsi parkoló alakítandó ki,a szabadonmaradó tűzfal színvonalas grafikájú hirdetéssel lefestendő. Felelős: Heincz Mihály dr.Nagy Rudolf Határidő: azonos a Kálvin tér rendezésének határidejével. • .1 •* i , * ■ töKflfr