1973. április 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

61

* ' • Hi* I i- 10 ­A Műszaki Kefegyárnál a túlzott nyereségre törek­vő vállalati árpolitika és árképzési lazaságok mi­att a vállalat igazgatójának nyereségprémiumát 20 %-kal csökkentették. A 3. sz. Építőipari Vállalat­nál - minthogy az ellenőrzés a vállalati vezetés színvonalának elégtelenségét állapította meg - az igazgató felmentésére került sor, több középveze­tőt pedig alacsonyabb beosztásba helyeztek. A sze­mélyi változások óta a vállalati tevékenység javu­lása észlelhető. Ezen felül az ellenőrzések követ­kezményeként több vállalatnál a vezetési tevékeny­ségben mutatkozó hibákra a szakigazgatási szervek a vállalatok figyelmét í&hivták. Mindezek mellett meg kell állapítani azt is, hogy a Kereskedelmi főosztálynál olykor következetesebb és erélyesebb felelősségre- vonásra szükség lenne, mert egyes realizáló intézkedések még nem állnak arányban a megállapított mulasztások súlyával. /L: 3°sz. melléklet a./ pontjában részletesen./ Az ellenőrzések megfelelő ütemezésére vonatkozó határozat követ­kezményeként, az 1972. év elején legnagyobb lemaradásban lévő Kereskedelmi Főosztály az ellenőrzéseinek számát - az előző évhez képest - több mint kétszeresére emelte. A még nem ellenőrzött vál­lalatainak száma annyira csökkent, hogy azok ellenőrzése - a V B határozatnak megfelelően - ez év végéig a tervek szerint megtör­ténik. A többi szakigazgatási szervek csak olyan vállalatoknál nem tartottak még felügyeleti ullc-nőrzést, amelyek 1972. évben alakultak. S. \ Az Ingatlankezelési Főigazgatóság átszervezése folytán 3 kor. in­gatlankezelő vállalat ellenőrzése ugyancsak elmaradt Ennek oka az, hogy a kerületi ingatlankezelő vállalatok felügyelete 1972,. julius 1-vel a kér. Tanácsok hatáskörébe került és a kerületek - személyi feltételek hiánya miatt is - a felügyeleti ellenőrzés­re még kellőképpen nem tudtak felkészülni. Az Ingatlankezelési és Építési Főigazgatóság a kerületeket az ellenőrzési munkájukban szakmailag nemcsak támogatja, hanem az ellenőrzésekben szükség szerint /megfigyelőként/ közre is működik. Ilymódon 1973 évben a meg nmn ellenőrzött vállalatok ellenőrzése1 előreláthatóan meg­történik. u I . — ... 1 .....mMMMMmmmmm■ 1 Ir ------ - . _ _ - ff

Next

/
Oldalképek
Tartalom