1973. március 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
163
Ez eléggé megzavarta a terv tanulmányozását. Kőmives István: Tisztelt Végrehajtó Bizott- | sági Én is az együtemben történő aluljáró megépítésével értek egyet. Az a javaslatom viszont, hogy az összesen 33 millió forintos költség- növekedésről a Gazdasági Bizottságot tájékoztatni kellene. Nem úgy gondolom, hogy ebben az ügyben külön előterjesztés készüljön a Gazdasági Bizottsághoz, hanem amikor a Marx-térig, ill. a Nagyváradtérig terjedő programszakasz előterjesztése történik, abban lehetne erről szó. Másik javaslatom, hogy a 2. sz. határozati javaslatnak olyan jellegű módositása történjék meg, hogy az aluljáróban épü-r lő kereskedelmi helyiségek elosztásáról a kereskedelmi főosztály gondoskodjék és az elosztás után gondoskodjék arról Í3, hogy a lo millió forint, ill. a Közmű- és Mélyépítési Főigazgatóság pedig arról, hogy a 2 millió forint, a beruházást bonyolító részére befize- i tésre kerüljön. Elnök : Kér még valaki szót? Úgy látom, nem. Nagy elvtárs, tessék válaszolni. Dr. Nagy Rudolf: A forgalomeltereléssel kapcsolatban többirányú vizsgálatot végeztünk és a forgalomelterelés útvonalába eső épületeit állagvizsgálatát természetszerűleg elvégeztek. Más változat is szóba került, mert az Elnök-utca átépítés alatt van. Lehet akkor egy olyan kompromisszumot kötni, hogy a forgalmat három irányban is el lehet vezetni, mert rendelkezésre áll a Gyáli-ut, az Üllői—útnak a befelé jövő része, az Elnök—utca és a Könyves Kálmán- j körút. Itt alapos tervek készülnek, természetesen vigyázunk arra,- 78 i