1973. február 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

384

I--------* 1 ill. a 26/1971. /X.5./ EVM-IL.sz. együttes rendelet alapján elutasí­tó határozatot hozott, éspedig azzal, hogy kérelmező a kétlakásos in allén tulajdonjogát nem szerezheti meg. Az I.foku határozat ellen a törvényes határidőben Hoffmann Tibor­né jelentett be fellebbezést, kérve annak megváltoztatásét, a elmentés megadását. Fellebbezését azzal indololta, hogy meg­változott családi körülményei folytán lakásszerző..re feltétlenül szüksége van, a vételárat már megfizette, s igazolta, hogy a Fővárosi Ingatlanközvetítő Vállalattól a vétel tárgyát képező ingatlanra 1971. julius 21-én értékbecslést kért. A fellebbezés megalapozott. A 32/1971. /X.5./ Korm. sz. rendelet 16.j. /2/ bel;, szerint a ren­deletnek a tulajdonszerzési korlátozásra vonat.őzé rendelkezéseit a hatálybalépés előtt már megkötött és az illetékes állami szerv­hez - a forgalmi értek megállapitása, vagy az illetékkiszabása végett - bemutatott szerződésekre nem kell alkalmazni. Hoffmann Tiborné a Fővárosi Ingatlanközvetit Vállalat 1973. feb­ruár 6-án kelt igazolása szerint 1971. julius 24-én nyújtotta be a XX. kér. Török Flóris u. 135. az. ingatlanról szóló ad s-vételi szerződést értékelés végett. Ezen adatok szerint kérelmező esetében nem a 32/1971. /XI.5./ Korm.sz. cs a 26/1971. /X.5./ i 7T-IL. az. együttes rendeleteket kell alkalmazni, hanem a szerződés megkötésének idején\ hatályban volt 7/1970. /IV.16./ ÉVIú-FL-II.;.3z. együttes rendeletet. A fenti rend. 4.5. /2/ bek. a./ pontja szerint a tulajdcnszerzéci korlátozás alól felmentés adható annak, akinek a tulajdonában álló lakóépületet más használja. Kérelmező beköltözhető lakással, vagy beépítetlen lakótelekkel nem rendelkezik, a tulajdonát képező egy lakásnak megfelelő ingatlan- részt bérlő használja, ezért indokolt, hogy uj házassága révén adó­dott lakásproblémáját ingatlanvásárlással oldja meg, ezért a Végrehajtó Bizottság a tulajdonszerzési korlátozás alóli felmentést 4 megadta. E rendelet nem tartalmaz a többlakásos épületek vásárolhatóságára vonatkozóan korlátozó rendelkezést, igy kérelmezőnek módjában áll az egész ingatlan tulajdonjogát megszerezni. Felhívja a Végrehajtó Bizottság a kérelmező figyelmét arra, hogy az egy lakástulajdonnak megfelelő, XX. kér. Dessewffy u. 33. az. alatti 2/6 ingatlan részilletősége a 32/1971. /X.5./ Korm.sz. rend. és a 26/1971. /X.5./ ÉVL-IL. sz. együttes rendeletben fog­laltaknak megfelelően elidegenitési kötelezettség alá eső többlet- tulajdont képez, melyet ha 1973. december 31-ig nem idegenit el, ug,y tanácsi értékesítésére kerül sor. Mindezek alapján a Végrehajtó Bizottság az elsőfokú határozatot a rendelkező rész szerint megváltoztatta. a határozatról értesítést kapnak: 1./ a XX. kér. Tanács V.B. Igazgatási Osztálya az összes iratokkal, ennek utján 2./ a XX. kér. Tanács Végrehajtó Bizottsága, / / 3./ a XX. kér. Tanács V.B.Pénzügjá osztály 4./ Hoffmann Tiborné Bp., XX. Török Flóris u. 35. sz. | ^ . - ii

Next

/
Oldalképek
Tartalom