1973. február 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

37

fi .----------1 be lehet venni az év közberT jelentkező uo~felauatok felese t-é-re--is,- azonban az ilyen módon igénybevett összegek csak a tartalék kisebb hányadát képviselheti. A Fővárosi Tanács 1973. évi központi költségvetésében - a bev h 11 lehetőségek - csupán 35 millió Ft összeget kitevő tartalék előirány­zását tették lehetővé, ez az összeg mindössze 1.1 %-a a központi költségvetés volumenének. Ahhoz, hogy ez folyó évben 3 %-ra fel­emelhető legyen úgy további mintegy 62 millió Ft-ra lenne szükség. Ez az összeg ez idő szerint nem áll rendelkezésére a Főv rosi Ta­nácsnak. Az 1972. évi gazdálkodási eredmények szerint mintegy 10 millió Ft bevételi többlettel lehet számolni. A kiadási megtakarí­tások legnagyobb része pedig kötelezettségek vállalásával terhelve 1 van. Ezen okok miatt javaslom a tisztelt Végrehajtó Bizottságnak, hegy határozatilag rendelje el a Pénzügyminisztérium által közölt irány­elvekben foglaltak alapján - a fővárosi központi gazdálkodás vonat­kozásában - költségvetési biztonsági tartalék képzésének köteleze“;t- ségét a következők szerint: 1 I HÉ A főváros központi költségvetésében 1973-75* években kötelező tar­talék cimén a központi költségvetés volumene 1-3 %-ának megfelelő ■ összeget kell képezni, úgy hogy a mérték felső határát 1975* sv ve­gére kell elérni. 4 i * | A Fővárosi Tanács 1973. évi költségvetésében előirányzott 35 nillie Ft tartalékot teljes egészében biztonsági tartalékként kell kezelni és ennek pénzfedezetét egyidejűleg erre a célra nyitandó külön szá­lán kell kezelni. Az átutalásokat olyan ütemben kell eszközölni, hogy az a folyó.évi folyamatos gazdálkodásban finanszírozási nehézségeket ne okozzon. A tartalék feltöltésére 1974-75. években már a költségvetés tervezés időpontjában úgy kell gondoskodni, hogy az a költségvetési intézmé­nyek és egyéb feladatok ellátási színvonalát ne érintse, ugyanakkor 1975. év végére a megjelölt forrásokból a 3 % mérték elérhető legyen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom