1973. február 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
35
nek kialakítására, ezért a 45*999/1972. XI. számú leiratában irány- elveket adott a tanácsok részére a tartalékképzés uj rendszerére vonatkozóan. A tanácsoknak az 1.044/1970. /X*15*/ Korm.sz. határozat értelmében eddig is kellett - általuk meghatározott mértékben - költségvetési tartalékot képezni. Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy e rendelkezés eltérő értelmezése miatt a tanácsok igen eltérő mértékű és rendeltetésű tartalékot képeztek, sőt a tartalék colját és igénybevételi lehetőségét is eltérő módon értelmezték. E körülmény - számos egyéb tényező mellett - az elmúlt évi gazdálkodásban problémákat okozott. H Igggj A Pénzügyminisztérium őzért olyan költségvetési biztonsági tart'lek képzését javasolja, amelynek forrását elsősorban a tanács bevételi többletei és a tartós kiadási megtakarítások képeznék. A tartalékot - a tanács pénzügyi helyzetétől függően - folyamatosan koll elérni. Mértékét a tanács lenne jogosult meghatározni. Az igy meghatározott tartalék a tanács egyéb pénzeszközeitől elkülönítetten, főváros esetében külön számlán lenne kezelendő és csak meghatározott c l' ra lehetne azt felhasználni. A Pénzügyminisztérium irányelveiben javasolja, hogy a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága hozzon határozatot az uj tartól .kőé r s rendszerének bevezetésére a fővárosnál. A kerületi tanácsok vonat- 4 kozásában pedig irányelvek kiadásával gondoskodjon arról, hogy a kerületi tanácsok végrehajtó bizottságai a kerületi adottságokra figyelemmel iia^ározatilag rendeljék el a helyi költségvetési tartalék képzését. A tartalékképzés rendszere tekintetében különbséget kell tenni a fővárosi és kerületi tanácsok között. Az irányelvben a fővárosi tanács vonatkozásában a tartalék mértékét a központi költségvetés volumenének 3-5 %-ában javasolja a Pénzügyminisztérium megállapítani úgy, hogy ennek felső határát a pénzügyi helyzettől fü0gően folyamatosan kell elérni. A javaslat szerint célszerű lenne ha a bevezetés évében a tartalék összege elérné a 3 %-nt és a későbbi években töltődne fel 5 %-ra. A tartalék pénzeszközöket külön számlán kell kezelni. Lr --------------------------------------—mJ 1 '“" ' i- 2 -