1973. február 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

228

] Pajkos Aladárné dr: Szeretnék hozzászólni. felhívott Ebben az ügyben tegnap Ribánszky elvtárs ozintén/kérve, hogy tol­mácsoljam kérésüket a Fővárosi VB-nek, hogy mondja ki mai ülésén az Áruház-térnek Petőfi-térré való elnevezését. A következőkkel indokolta: Pillanatnyilag a Rákóczi-ut mellett egész kicsi Pető- fi-terük van, amit a közeljövőben szanálnak, ennek átmentéséről v lenne szó. Közöltem vele, hogy a Fővárosi VB-nek olyan határozata, ^ v f irányelve van, hogy a többszörös elnevezéseket meg kell szüntet­ni és ebben az esetben a legjobb dolog, hogy természetes utón szű­nik meg a többszörös elnevezés. Nem tudnám javasolni, hogy fel­tétlenül igy helyes-e és indokolt-e. Rivánszky elvtárs arra kért, hogy legalább tárgyilagosan tájékoztassan a Végrehajtó Bizottságot. Ő tudomásul veszi a Fővárosi Tanács VB. irányelveit, de kéri azt a tárgyilagosságot figyelembe venni, hogy szeretnék átmenteni a szanálásra kerülő kis Petőfi-teret. Véleménye szerint az Áruház­tér betöltötte funkcióját és ez a Hazafias Népfront kezdeményezé­se is. Azonkívül eléggé köztudottá vált a kerületben és elképzelé­seik szerint március 14-én este egy nagygyűlést tartanak a Csepeli * Sportcsarnokban és március 15-én délelőtt lenne az ünnepélyes Pe­tőfi- tér avatása, a tábla ünnepélyes elhelyezése. Annyit Ígértem neki, hogy igy próbálom tájékoztatni a VB-t. E 1 n ö k : És mi a javaslatod? F a j k o s Aladárné dr: Megmondtam, hogy 18-2o Petőfi-tér elnevezés van, a Fővárosi VB irányelvei szerint szűkí­teni kell. Ő viszont ezt kérte. Elnök : Jó, Fajkosné elvtársnő, de most mi a javaslatod? . m - >- 58 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom